Nyitott képzeletek

 Emlékszel a parki sétákra

kockás szoknyám szélére ,

arcunk bája s fiatalsága

tükröt vetett árnyékunkra..

 

Nem igen sétáltak emberek

az ősz rajzolta körül magát ,

a sötét fák s hulló levelek

becsurogtak titkos réseken.

 

Bolond jó kedvünk támadt

sötétben bőrünk összeért ,

közel volt ajkamhoz ajkad

szemeink nagyok és sötétek.

 

Néztük a csillagos égboltot

zöldes szemed úgy ragyogott

amit adtál akkor,szerettél tudom

most merre vagy ?Hol lakol?

 

Sok nap telt el azóta, évek

most egyedül sétálok a téren ,

de minden fán és hulló levelén

csak a te mozgasaid vakon érzem.

 

Ígértél örök szerelmet, folyton

édes illatod most is itt van ,

mint egy tolvaj mindent lopok 

a kockás szoknyában vagyok .

 

Minden lépésben látom lépésed

minden fában alakod faragtam

összeszedtem a hulló leveleket

minden levélben a te emléked .

 

Én vagyok hibás nem vigyáztam

nem voltam eléggé éber kuvasz

míg fák hulló leveleit számoltam

elcsaltak téged , rég elsodortak.