Makacs menyecske---novella

 Kis Dani bolond fejjel elvett másodszor egy fiatal leányt. Jóformán a lakodalomra megettek-ittak mindent, ami még a háznál akadt, s azóta csak nyomorogtak, mert dolog, kereset nincs ebben a nehéz időben

A menyecske azonban szép, fehér húsú csirke volt, aki már a második héten kezdett elhűlni a háztól. Kis  Dani kétszer is hozzányúlt szépen is, csúful is, így is, úgy is; de nem használt semmit. Azonkívül az élet is keserítette. Rájött, hogy itt csinálni kell valamit. Ez abban az időben volt, mikor a püspök elindult bérmálni a Homoród templomokba.

 - Helyben vagyunk! - örvendett meg a hírnek Kis Dani, mert hirtelen eszébe jutott, hogy a püspök neki komája. Még az első feleségétől, szegény boldogult Trézsi nénémtől született volt egy leánykája, aki még abban az esztendőben meg is halt, s akkor, hogy egy kicsi pénzhez is jusson, a püspököt kérte fel a keresztapaságra, aki vállalta is, de hogy a gyermek meghalt, nem firtatta a komaságot. 

- Ez most jól jön! - kacagott magában. Az asszonynak nem szólt, a legényekkel való dolgait is elnézte, hogy „jácódja" csak ki magát. Mikor azonban megtudta, hogy a püspök mikor „időzik a városban, ráparancsolt a fehérnépre. 

- Öltözz fel leánynak! . . . Köss pántlikát a hajadba! - Azt miért?- csattant fel a menyecske.

 - Mert megyünk  a püspökhöz. -Oda minek?- Azzal te ne törődj, hanem csináld, amit mondok, s befogd a szájad, mert ha egyetlenegy oda nem való szót mondasz beverem a szádat.

  ... Ismered a természetemet. . . A menyecske megjuhászkodott, de hamar felcifrázta magát. Az ember ki sem eresztette a házból, hanem őrizte, mint a sárkánykígyó. Alig kezdett hasadni a hajnal, útra keltek. Az asszony nekibátorodott, s kétszer is megkérdezte az úton

- Mi ugyan biza mit tudunk csinálni a püspöknél? - Maj meglátod!- morogta vissza gorombán az ura. 

- Bé sem eresztenek hozzá. -Engem bé, s akkor téged is bé! Attól te ne félj! Úgy is volt. A jóságos püspök kedvesen fogadta, amint egy főpásztorhoz illik is. Vagy három kövér, piros hasú pap mosolygott mellette s a fényes szobában jó tömjénszag volt. A menyecske csúful meg volt illetődve. Azt se tudta, hová tegye kezét, lábát, csak az urán csodálkozott, hogy az milyen bátran viselkedik ilyen nagy urak között. 

-Mi jóban jártok, gyermekeim? - mosolygott kedvesen a püspök, s mindkettőjüknek szép kicsi keresztet rajzolt a hüvelykujjával a homlokára.

 - Nem lehetne-e négyszemközt beszélni?- kérdezte illedelmesen  Dani. A püspök csak reá nézett a nagy papokra, s azok  alázatosan  kisuhogtak a szobából. Az áldott jó ember utánuk sem nézett. Úgy látszik, nem félt, hogy amíg ő itt tölti az időt, odakinn azalatt kieszik a tölteléket a káposztából, mint ahogy Csíkszurdoson  történt.Legyetek bizalommal gyermekeim!- közeledett jóságosan. 

- Azzal volnánk! - felelt zavartan Kis Dani.
 - Tehát mit akartok? A fehérnép szinte elsüllyedt szégyenletében, de  Dani benyúlt a belső zsebébe és kivett egy iratot.- Ha meg nem sérteném a méltóságos   püspök urat, mi komák volnánk.
 Itt  elhoztam róla az írást és ..

        Az igaz, hogy deák nyelven vagyon írva, de itt a hiteles pecsét! . .. A püspök kissé zavartan vette a kezébe a rongyolt keresztlevelet, s amíg belenézett, Kis  Dani tartotta szóval. 

-Idestova huszonkét esztendeje, hogy a lelki rokonság közöttünk fennáll, kegyelmes komám! (Ha meg nem sértem vele . . .) Most, hogy errefelé járt, gondoltam, bemutatom a keresztleányát, hogy lássa, milyen fehérnép facsarodott belőle. A püspök a menyecskére nézett. 

- Légy szemérmes! — intette sietve a székely. A fehérnép azt sem tudta, él-e, hal-e, de Kis  Dani reá parancsolt: 

- No, most szépen csókolj kezet, s mondjad: „Csókolom  a kezeit édes keresztapám! A püspök szelíden elhárította és végigsimított puha selyemhaján.

- Örvendek . .. örvendek! . . .

- Tudtuk mi azt!- derült fel Dani ravaszul. - Úgy-e mondtam es neked, Anikó - fordult a nőhöz - hogy mihelyt meglát, abba helyben reád ismer. - Ügyes leány!- kedveskedett  a püspök.
- Jó állású fehérnép! - csettintett a nyelvivel Dani. - Ilyen aztán több nem igen van a környéken
.-Jó szülőknek jó a gyermeke  társalgott a püspök.Hát az már úgy szokott lenni!
 - Na és istenfélő leány vagy? - tudakolta a püspök. A menyecske a félelemtől reszketve pihegte: 

- Igenis. Kis  Dani azonban hunyorgatott a szemével a püspöknek, hogy nem muszáj mindent elhinni a fehérnépeknek. Az is benne volt a nézésében, hogy egy püspök az ilyesmiben  gyakorlatlan.

 - Ő az, amikor az!- köhögött. A főpásztor kissé megütközött: - Hogy te nem volnál vallásos?.

    S úgy tett, mintha nem is merné feltételezni egy ilyen angyalarcú teremtésről.

 — Vallásosnak elég vallásos — sietett beleszólni Dani - de csak vasárnap délelőtt. .
 - Hát délután?- borult el a püspök arca. 

-Ő akkor is az - komolyodott el Kis Dani,- csak a tánc nem az ... s — hogy is mondjam - egy ilyen ártatlan leányra a késértés igen igen nagy. 

-Jól mondod, fiam - bólintott az Atya. - Én jól! - szomorodott el apai aggodalommal Dani.
- S éppen ebben az ügyben is jöttünk... Szeretném a lelkit megmenteni a gyermekemnek ..,

- Igen helyesen! — hagyta jóvá a püspök, de Kis Dani nem zavartatta magát. Úgy tett, mintha belsőleg el volna egészen érzékenyedve a rárohanó igaz érzésektől.

- Áldott jó lelke van a lelkemnek. (Szegény édesanyjától örökölte, hogy az Isten nyugtassa meg még a halóporában es) - dicsérgette a nőt - s az életgondokkal es eléggé törődik . . . Mikor hallottuk, hogy errefelé jár a kegyelmes püspök úr, mindjárt mondotta is nekem:
-Menjünk el hozzá, édesapám, hiszen  akármekkora nagy úr, mégis csak keresztapám, s hátha ad legalább egy letett reverendát. Ebben a nehéz világban, mikor az sincs, mit együnk, az is nagy segítség volna... Te mit akarsz — szidtam. .. A főpásztor, ki már megszokta, hogy az ilyen látogatások rendesen kérésekkel végződnek és természetesnek találta is; meg se lepődött.
 - Nono! Hiszen éppen nem feledkezünk meg a keresztlányunkról.

 . . Kis Dani tiltakozólag felemelte az ujját:- Azt mondtam neki is, s azt mondom kegyelmes püspök komámnak is, hogy: Egy a szükséges ... A szentírási idézetre mindjárt ráismert a püspök, s jól esett neki, hogy ilyen egyszerű ajkakról hallja. Bátorította is: - Mi a szükséges fiam? Megtudnád-e mondani? - Az, hogy ez a leány megfelelő nevelést kapjon ...

               Nem akármilyent... Istenes nevelést, hogy holtáig jusson az eszébe. A püspök megbocsátotta az elrontott bibliai idézetet. 

-A Jóisten kegyelme nyilatkozott meg benned!- Akkor jó,- bátorodott újból neki Dani, - ha Szentfelsége is azt akarja, amit én!.. . S hátha még a kegyelmes püspök úr is akarná! . . .
- Hogyne! Hogyne! - fogadta édesen a szívébe a püspök az együgyű embert. 

Mert akkor meg lehetne csinálni! - fejezte be a mondást a székely. - Mit lehetne megcsinálni? tudakolta a jóságos főpásztor. -Hogy ez a fehérnép bekerüljön az apácákhoz. - Az apácákhoz?- Ott volna neki a helye! A püspöknek sem látszott lehetetlennek, de azért nem kapott két kézzel utána. Az a kérdés, hogy van-e hivatása a zárdai életre!- Mi az a hivatás? A püspök türelmesen, a székely értelméhez mérten felvilágosította.
 - Az fiam, isteni adomány, hogy legyen kedve egész életét, munkásságát Isten szolgálatára szentelni, imádkozni, dolgozni, lelki életet élni... A székely elszontyolodott. 

- Akkor hát haza es mehetünk, mert az neki nincs. Éppen ezért szerettem volna beadni az apácákhoz, hogy azok csináljanak neki. . . Aztán, ha egészen elfelejtette a legényeket, szépen hazavinném . .. Amiért tartják, azért dolgozgatnék a konyhában. - Úgy lehet, - értette meg a püspök és megnyomott az asztalon egy gombot, mire az ajtón besietett egy szép fiatal pap. - Carissime! - fordult hozzá a püspök- vezesse el ezeket a jó embereket a kedves Nővérekhez és a kedves főnöknővel közölje, hogy határozott óhajtásom  hogy ezt a nőt alkalmazzák és amíg ott tartózkodik, a rend szabályai szerinti legszigorúbb zárdai nevelésben részesítsék . 

 - Ez kell neki! - kurjantott fel örvendve Kis Dani. Éppen csak annyi ideje volt, hogy oda súgja az asszonynak:
 -Kell-e legény, Anikó? - már becsapódott a zárda kapuja a menyecske után.
 Kis Dani egy kicsit nézte, kicsit különös volt neki is a helyzet, de elégedetten azt mondotta rá:

 - Helyesen van . . .

 - Hol hagytad az asszonyt, Dani? - kérdezték a szomszédok, mikor három nap is eltelt, s a menyecske akkor se került elő. Dani nem tagadta. - Beállott apácának. - Hova te?- A zárdába.  Csak nem?- Bé biza! Egyszer csak reá jött a hivatás . . . Én eleget marasztottam, de semmiféle képen nem lehetett lebeszélni. 

-Hát te most mit csinálsz asszony nélkül?
- Valahogy én is itthon elimádkozgatom az életet. - Hogy tudsz belenyugodni? - Áldott, szép élet az, hagyják!
— Honnan tudod?
— Megmutogattak mindent... Olyan mindenik, mint egy szép fehér szent. Hogy ott mekkora tisztaság, ékesség, mekkora csend van, mekkora szigorúság. Azt ki sem lehet mondani .

 . . Oda még csak levelet sem szabad írni, se ki, se be! Szépen  imádkoznak egész nap. Ó, be gyönyörűséges . . . Fehérek, mint a galambok és szépségesek. A szemüket örökké lesütve hordják s félöles olvasó csüng a derekukról.
- No szegény Anikó!- sajnálkoztak az emberek. - Mit tud az ott csinálni?

 - Beleszokik - nyugtatta meg Bojzás.
 - Akkor te s elmehetsz barátnak - kacagták a férfiak. - Abbajárok! - hunyorgatott Kis Dani. 

- Csak előbb egy kicsit én is kijátszom magamat. Az elején el is telt asszony nélkül. Szabad ember volt. Akkor ment a kocsmába, mikor akart, s ott csipdeste a leányokat, ahol reá nem koppintottak a körmére. Legénykedett. Másodszor virágzott, ahogy mondani szokás. Jól esett, hogy kifoghatott a legényeken.
  Mindenképpen kellemes volt a helyzete. Se az asszony nem írt, se ő nem írt neki. Feléje se nézett a városnak. A tavasz azonban mind jobban ki virított és a föld meleg, nyugtalanító életereje mindeneket áldásra és szerelemre indított.  Kis Dani is nyugtalan lett.

 Éjjel nem alhatott, nappal nem nyughatott. Csak nyújtózódott, hogy ropogtak bele a csontjai. Furcsa édes kínok hasogatták, s már az étel se esett jól. Jól tudta, hogy mi baja, de türtőztette magát. A régi kedve oda lett, sokat és nagyokat hallgatott, de a két szeme tüzelt.

 -Hej tavasz! Hej tavasz! - sóhajtozott.

 Később morcos, ingerlékeny lett, s úgy érezte, hogy az ujjai ki akarnak rügyezni. A legrosszabb az volt, hogy egyszerre bolondul kezdte szeretni a saját feleségét. Más fehérnépre rá sem tudott nézni. Egyszer csak elkezdette mondogatni: 

- Olyan asszony több nincs, mint az én drága feleségem . . . Haj, ha még egyszer visszakaphatnám! Már a bor is megsavanyodott előtte s a munka nem fogta. Egy viharos éjszakai  hánykolódás után mégis felkerekedett s elment a városba. Fél napig ott imbolygott a zárda kapuja előtt, s csak estefelé merte megnyomni a csengőjét.

 Kit keres, jó ember?- hajlott egy fátyolos, fehér gyolcsba kötözött szép arc a vasrácshoz. Ijedten kapta le a sapkáját.

   - Én Anikót... A Kis Dani leányát! ... A méltóságos püspök úr keresztleányát! . . . A nővér alig észrevehetően elmosolyodott.

- Ki maga, bácsika? - Az . . . édesapja volnék.  Kis Dani. ..- Akkor idehívom, ennél az ablaknál beszélgethetnek, de csak tíz percig... Most éppen silencium religiosum van. Alig ácsorgott ott pár percig, már hozta is Anikót, Aki nem szólt, csak megállott az ablaknál, mint egy bebörtönzött márványszobor. 

Kis  Dani alig merte megszólítani:

- Te vagy az, Anikó? 

- Hát mégis eljött?- pöttyentette a szót kényesen a menyecske. 

- Milyen más lett a hangod is! - szomorkodott el a férfi-
.- Érted jöttem . .. A fehérnép lassan megrázta a fejét.
- Hiába jött... Én többet nem megyek ki a világba . . . A férfi elsápadt. - Elment a szép eszed? Hiszen a feleségem vagy. - Én a mennyországé vagyok, - emelte fel a szeme fehérjét a magasba Anikó. - Hásze majd . . . majd . . . azután ... - ellenkezett Kis Dani, de magában belátta, hogy itt vége mindennek. -A lelki tökéletesség az nagy dolog!- prédikálta az asszony.

- Hogy beletanultál a szent életbe! - keseredett el az ember, s már szólni se mert.
 -Egészen elfelejtettél! 

- Ó nem! csicseregte Anikó - még szent kilencedet is tartottam a kend üdvösségéért.

- Csak ne volnál ilyen szép, akkor itt hagynálak! - búsult az ember. - Csak azt mondom erre, amit Szent Tamás mondott: Távozz tőlem, sátán!

   - Hó te hó! - ujjongott fel Kis Dani, aki jobban tudta a bibliát - azt Jézus mondta.

 - Magának mondhatta akár ő is, úgy látom, mert maga szájig esett a vétekbe.

 - Maholnap ki sem látszom belőle, ha haza nem  jösz. ...
 Nem mert túlságosan bátran fellépni, mert a püspököt félrevezette, s attól félt, hogy abból még baj lesz.

 A keserűség azonban mindenre ráviszi az embert. Csakhogy visszakapja az asszonyt, mindenre képes volt már.
— Hátha megmondom, hogy nem a leányom, hanem a feleségem vagy? - súgta fenyegetőleg, de az asszony meg se lepődött: - Azt úgy is tudják. - Mit beszélsz te? - ijedett meg  Kis Dani.- Honnan tudnák? - Megmondtam én már az első nap.

 - Azt a,  szájad mindenségit, te asszony! Hogy tudtál erre vetemedni! - Itt nem szabad titkot tartani — magyarázta értelmesen Anikó.  Mi sohasem hazudunk ... Az azután válik meg, ha haza kerülünk,  hitetlenkedett az ura, de az asszony visszavágott: -Mondtam, hogy nem megyek ki a bűnös életbe! Jöhetsz - biztatta az ura - mert Hókor Feri megházasodott. Az asszony felszisszent: - Megházasodott?  akkor azért is  itt maradok! 

- Hát akkor az Isten áldjon! - borult el  Kis Dani és vad, féltékeny keserűséggel távozott.- No, mi van Anikóval? - kíváncsiskodtak otthon.
- Jó telik neki! - köszönte az érdeklődést. - Nem vágyik haza? - Vágyni, vágyik, de még nem hozom.

   - S miért nem hozza? - Mert most tanul javában.- Ugyan biza mit? - Hát afféle szép vallásos, szent dolgokat... A hitet már jól tudja, s a hűséget most tanulja ... Ott hadd maradjon még néhány hétig ..most tanul  javából.