Ma utoljára

 Ma  utólszor  simult  kezed  a  kezembe

mintha  ajtó  csukódott  volna  halkan  valahol.

egyedül  állok  magányos,  sötét  éjszakában

a  hátam  mögött  egy  bezárult  kapu

és  új  ablakban  gyűlt  ki  lámpa

Emlékezéspalotán.

A  zárt  kapu  előtt  árván  állok

indulnom  kéne  valamerre

az  elfelejtés  néma  ligetének

lejtőn  szálló  fekete  fasora  közt

vár  is  az  út . 

Már  ballagok  is  lassacskán:  haza

onmagam  felé.

de  minden  percen  vissza-visszanézek 

hátha  gyászba vonják  értem

a  kaput,  amely  bezáródott  utánam ?

s  jaj,  Emlékezéspalota  homlokáról

fájón  éget  a  lelkembe

az  újonnan kivilágosodott  ablak.