Medárdi zivatar

 Bontogatják a nyári fellegek

a gubanc eső feltekert zsinórját

pár hosszú rojtját már a Cenk felett

fújó szelecskék a fákra sodorják.

 

Henger gyanánt fordul a föld velük

s a hegygerinc hosszán a sűrű szálat

magához rántja mind már mindenütt

háló-fonatja van a szemhatárnak.

 

Futunk haza. Az átlátszó szövet

most minket is lágy rostjaiba hurkol

a fordulástól megszédült tömeg

ugrálva ráng és eltűnik az útról.

 

Üres a táj, csupán a föld forog

s makacsul sző egy véghetetlen szőttest

tudod mi vagy ? egy észrevétlen bog

a minta roppant mezejéhez képest.