Ott bent

Mert úgy őrzöm saját énemet,
végtelen szegény gazdagságom,
s tenyerem szívemen bezárul,
mert ott van fájó tulajdonom.

S kongó időknek zűrzavarában,
hol minden elvesztődik céltalan,
a perc csak enyém számlálhatatlan,
kavarodik az éjnek némaságában.

Ott maradnak egymásba meredten,
szivárványos csodás dübörgésben
úgy hömpölyögnek a zene tükrében ,
betemetve a csendes könyörgésem.

Mert minden enyém volt és lesz,
örök életű fájó édes nosztalgia,
ámulatban kinyílt szám zavara,
lelkesedve, vacogásom habzsolja.

Csak egy mozdulat s bennem van,
a pillantások kemény aprósága ,
s a sóhaj mi feltör bent ,szakadozó,
a meztelen ölelések fájó szava.[W.B.] .