A koltono

 Mostanában olyan sokszor

Úgy sújt le rám, mint az ostor

Mit akarsz,te szegény fejed, 

asszony vagy nem teheted.

 

Megáll a toll a kezemben

Valaki ül velem szemben

Rásandít a papírosra,

Jaj, de gúnyos a mosolya.

 

Vénülő fa ága hegyén

Nem buggyan a rügy, te szegény

S ha hozza is szűk virágját

Hamar sorsa, hogy kivágják.

 

Meggyűrődik, szét is szakad

sok sok papír kezem alatt

Asszonyságom űzni daccal

Nézzünk szembe a tavasszal.

 

Március van kint a kertben!

De szeptember a szívedben!

Bólint felém ágon a gally

Másként bólintott a tavaly.

 

Elhallgatok, nem vitázom

Hajlott vállat visz a lábam

A fák alatt lucskos gyepen

Bandukolok eltévedten.

 

Víz gyűlt meg a kertünk alján

Piszkos hólé, tükre halvány

S tavasz helyett, mély verembe 

önmagammal nézek szembe.

 

S megnyugszom, mert nem találok

A szívemben álnokságot,

S nem kergetek nagyon sokat

Meg nem érdemelt babérokat.

 

Kemény szírt, ha szíve szakad

Az aljából forrás fakad

Visszafojtott asszonysírás

Ez nekem a verset írás.