Néha fáj az élet

Néha fáj az élet ne bánd, elmúlik
minden bajod, lelked előtt elbújik,
Hold apó vak szemmel, homályosan
látja; egyre szebb lesz az új gondolat.

Egyre szebben és kísértetiesebben
zengi dalát vígan,zajos csendben
minden, mi tiéd volt csókolva ölel,
közel van az este, oly annyira közel.

Az est közel, a csillagok feltűnnek
nagy napi zajok feketében eltűnnek
nyugalom fog el mindentől csendben
ilyen is van -egyszer kell vége legyen.

Töredelmes ,apró nyugtalan évek
beteges lázak, forró, fojtogató ének,
s mi belsődben daráltak, zúgva átfolyt
meglátod,hogy semmi- semmi se volt.

Az este szép, a vén Hold nyugalmas,
nem kergetnek titkok, minden unalmas
csak gond árnyéka kering fejed felett,
csak egy szerelem él,-csak egy szerelem.

Minden, ami csúf volt, az emléke marad
minden, mi fogott, végül visszaad,
szájad csak halk, forró mosolyt tartogat,
mint végső napfény világítja ajkadat.

Az ember titkos volta, mégse volt rossz
mindenki boldog, ki bánatot hordoz
tündérek jönnek pálcájuk egy varázs
magukkal cipelik a nagy kibontakozást.