Magányosan--Wilhelem
megedzik a testem, sok reménnyel
így végleges s teljes lesz a formám
aranyérmes leszek kín,gond -szülőtten.
Így bravúrozok kis szobám unt ködében,
igazítva perceket az órán- csiga-formán,
hangommal megtöltöm a zugom lomhán
még az ég is csillog tüzekkel, sötéten.
Mert most tudom hogy ami bennem olykor
felzeng: mély hangú bú, s nem utolszor
érzem, valami megborzongat éjjel.
S ne lennék annyira finom, inkább, durva
lehet a szeretet nem egyszer töltene fel
de az ifjúság zavaros sokszor felez.
Megjegyzések