Hajnalkor--Wilhelem

Lelkemen túli zord lehetetlen
egy testben van, mint a titkom
nincs messze tőled
nincs vád, mely életemtől elszakítana

kora hajnalban.

Már benned élek,
foghatlak, simogatlak unhatlak
kincs vagy nekem
csillogó smaragdzöld kövek
alázatos darabja.

Most messze vagy,
szenvedélyed
bennem el nem apad
vágyad
lelkemben kincsesen felszakadt
kegyetlen hűtlenséggel
.
Tengerszemek
vallnak nekem
hajnal körül az égen zenélnek,
zavaros ködök között
s viharaid
az én lelkembe szállnak,
az én szívemben orgonálnak.

S ha hallgatlak,
a hajnalban
nem tudom:a ritka csendem
benned van-e zaj ?
Vagy kinn, a benned alvó rengetegben
mind halkabban tömörülnek
egésszé ?

És a neved
mind halkabban ejtem,
elhallgatom,
s a nagy morajban,
nem tudom kinek mit
hoz tettekre
hívatlan.

De én ketté hullhatok,
ketté tépve hűtlenségben
de maradok,
tengerszembe zárom titkom
s nekem maradsz.
örökre hajnalkor..