Az ősz margójára-Wilhelem

Iszonyodom az ősz pucérságától
mélyen lehorgadt virág szirmoktól ,
szélben furcsán kócosodó fáktól
a rothadó levelek halott szagától .

Hegyek oldala már csak szüzén
csillog a megfagyott erdő földjén ,
vadászok könnyeznek a hidegben
míg kutyák kergetnek kis őzeket .

Előkerülnek nagykabátok zsebbel
kinyílt ajtókon huzat térdel mereven
ölelem kabátom, kezem zsebemben
térdem kilátszik mint gyerekeknek.

Iszonyodom a reggeli hűvöstől
sebeim nehezebben hegednek
ernyőm kinyitom apró cseppeknek
vizes kabátomat magamhoz ölelem.

Elveszítem biztonságom gőgjét
fergeteges szél cudar hidegében
boldogtalan leszek minden ősszel
kezemmel simítom vizes térdemet.

Oly szeszélyes fura emberségem
házából ki rekedt csigára rálépek ,
bár sorsunk oly egyforma végzet
csak hogy külön nyelvet beszélek. [W.B.]