A lány esete a rabloval
Mindent, amit ember érezhet, végigélt a lány ezen az éjszakán. Egymást váltották fel benne a düh, a megalázottság és a szégyen érzése a megbocsátással és szeretettel, összetörten, szomorúan ébredt. Kedvetlenül fogott a takarításhoz. Később a fiú is bejött. Köszöntek egymásnak, Laci leült a díványra. A kezeit nézte, de nem szólt, csak néhány perc elteltével dünnyögött valamit. Hogy többé nem viszi magával a konyhakulcsot, este korán hazajön, majd csönget.
- Jó - mondta a lány.
- Ki kellene dobni — gondolta elkeseredetten,
- Menjen ahová akar, itt nem maradhat tovább .. . De mit mondjon az anyjának ? Az szereti a fiút. Nagy csapás lenne számára a hír. A könyveket, nehezen szerzett, féltett darabjait is sajnálta. Laci biztosan néhány garasért adta el őket és sohasem kapja vissza. Elviselhetetlen az egész. Idevette, dolgozik rá és akkor meglopja, becsapja. Nem lehet segíteni rajta, elveszett ember. De kiteheti most az utcára ? Akkor miért fogott bele az egész dologba ? Bízta volna a sorsára, hagyta volna elveszni, majd kimászott volna egyedül is a bajból. Most már felelősséggel tartozik saját magának, elvállalta, és be kell fejeznie, amit elkezdett. A további együttélés nehéznek tűnt a szemében. Soha többé nem hihet egy szavának sem. Valami meghalt benne, amit nem lehet feltámasztani. A hitét, nagy és szép fellángolását a sárba taposták
- Este megjött a fiú. Alázatosan köszönt, bement a kis szobába, lefeküdt és eloltotta a villanyt. A lány még sokáig ébren bámult a levegőbe. Lassan felolvadt az a kemény kéreg, ami tegnap óta a szívére feküdt.
- Szerencsétlen fráter - gondolta, - most megint magára maradt. Kivert kutya, csavargó, magányos, boldogtalan... Már siratta a fiút. Egyszerre közelebbinek érezte, mint ezelőtt- bármikor. A vére volt, a fajtája, kicsi elhagyott fiú ott, a cselédszobában...
Másnap már beszéltek egymással néhány szót. A lány vissza akarta adni a konyhakulcsot.
-Anyának már tegnap sem tudtam, mit mondjak, amikor becsöngettél. Vidd magaddal, vagy add le a házmesterhez. Este kérd el tőle.
- Leviszem a házmesterhez. Napok teltek el. A könyv ügy lassan feledésbe merült. Laci csendesebb lett, korán lefeküdt, reggel felkelt, beült a lányhoz. Újra beszélgetni kezdtek, a fiú elmondta, hogy állnak az ügyei a törvényszéken. Háromszáz lej pénzbírságra ítélték, vagy harminc napi elzárásra.
- Az ügyvéd fellebbezni akart, én nem engedtem - mondta csendesen, - az ítélet úgyis nagyon enyhe.
- Honnan szerzed majd meg a pénzt ?
- Lefizethetem részletekben is. A lány elgondolkozott. Most már valami állandó nyugtalanság emésztette: maga sem értette, mi bántja. Laci jól viselkedik, a lakásban minden a helyén van. Be sem megy egyedül a szobákba, nincs is rá alkalma. Este jön haza, reggel elmegy. Nem vihet ki semmit. De azért rettenetes érzés, hogy félni kell tőle. örökké foglalkoztatja a gondolatait, benne él az agyában. Sokszor estefelé, ha látogatóban volt a lány, hirtelen felugrott. Sietve elköszönt, szaladt haza. Csak akkor nyugodott meg, amikor benyitott az ebédlőszoba ajtón és egy pillantással körülölelte a kis lakást. Minden nyugodt volt és mozdulatlan. Főleg az anyja miatt félt. Ha az ő hibájából az öregasszonyt is kár érné! Ha egyszer hűlt helyét találná a sok finom ágyneműnek, drága téli bundája eltűnne és az a néhány darab ezüst! Nagy csapás lenne ez a számára és ő sohasem bocsátaná meg magának, hogy a fejére hozta ezt a szerencsétlenséget. Már régen megbánta hirtelen fakadt nagylelkűségét. Keserű lett a szája íze, ha eszébe jutott a négy napos fárasztó, vég nélküli szaladgálás. A bíró, az ügyvéd és a többiek... Szinte nevetni szeretett volna. Ostoba volt, nem ismeri az embereket. Nem kell beleavatkozni a más dolgába. Azután megint megnyugodott, úgy érezte, kegyetlenek ezek a gondolatok. Amíg egy eshetőség van a fiú megmentésére, addig helyesen cselekedett. Nincsen oka megbánni, amit tett. Különben is, most nagyszerűen viselkedik a gyerek, oktalanság ez az örökös félelem. Egyik délután hazament. A konyhában égett a villany; Laci ingujjban állt az asztal mellett, vasaló volt a kezében, kabátját vasalta.
- Olyan gyűrött volt már, hazajöttem kivasalni.-Bocsánat kérően nézett a lányra.
- Jól tetted, csak dolgozz nyugodtan. A lány felvidult. Mintha kő esett volna le a szívéről, szinte szégyellte -magát. Szegény fiú, itt áll és vasal, ő meg már a lépcsőházban szívdobogást kapott. Isten tudja, mit képzelt hirtelen, amikor a konyhából kiszűrődő világosságot megpillantotta. Rögtön a legrosszabbra gondolt. Gondolatban bocsánatot kért a fiútól, leült a konyhában, vígan beszélgetett az öccsével. Nézte ügyes keze járását, nevetett rajta, eltréfált vele. A régi, meghitt hangulat volt ez, szeretetteljes, tele megbocsátással. Néhány nap telt el eseménytelenül, csendesen. Megszokták a fiút, lassanként a lány is megnyugodott, amíg egyszer megint történt valami. Amikor ágyazott, a fiú párnája alatt kulcsot talált. Kezébe vette, nézegette. Valami sötét felhő, megmagyarázhatatlan rémület ködlött fel benne.. Miért rejtegeti ezt a kulcsot ? Hová való, melyik zárba ? Akkor már jött a fiú. -Éppen a kulcsot keresem - mondta egykedvűen A régi szekrényem kulcsa, délután elmegyek néhány fehérneműért.
Ez hihető volt. A lány odaadta, nem beszéltek többé a dologról. A fiú indult kifelé. - Este korán hazajövök - mondta visszamosolyogva az ajtóból és elment. A lány hamar befejezte a munkáját, felöltözött és elment. Aznap nem ebédelt otthon, sietnie kellett. Nyugtalanul száguldott végig az utcán. Fejében egymást kergették a gondolatok. Egyszerre megállt. Elseje van: Lacinak ma kellett kifizetnie a pénzbírság első részletét. Végig sem gondolta a mondatot, megfordult, rohant vissza a házuk felé. Végigsietett a folyosón, egy pillanat alatt bent volt a lakásban. Feltépte az ajtót és beugrott a szobába. Laci ott állt a nyitott fehérneműs szekrény előtt. A földön nyitott bőrönd volt elhelyezve, tele összehajtott lepedőkkel, fehér abroszokkal. Egy csomót a kezében tartott, a zajra hátrafordult. Fakó sápadtság borította be az arcát, neki támaszkodott az ajtónak és az becsukódott. A fiú hátratántorodott. Egy pillanatig farkasszemet néztek, azután a lány egy lépést előrejött. A fiú kiegyenesedett, zavaros szemmel, villámgyorsan körülnézett. Amikor a lány mellé ugrott, két lépéssel tovább húzódott. Az követte, egészen az ablakig, ott utolérte. A varrógépnél megállt a fiú, valamit felkapott onnan. Megvillant a kezében. A lány irtózatosat sikoltott. Hideg vas hatolt a melle alá, a bordák közé, azután lebukott a földre. Vékony vérsáv szivárgott keresztül a ruháján, lassan pirosra festve a padlót. Hosszan, egyhangúan hörgött, nyöszörgött. A tekintete segítséget kérőn, rémülten meredt előre. De akkor már egyedül volt a szobában.
- Jó - mondta a lány.
- Ki kellene dobni — gondolta elkeseredetten,
- Menjen ahová akar, itt nem maradhat tovább .. . De mit mondjon az anyjának ? Az szereti a fiút. Nagy csapás lenne számára a hír. A könyveket, nehezen szerzett, féltett darabjait is sajnálta. Laci biztosan néhány garasért adta el őket és sohasem kapja vissza. Elviselhetetlen az egész. Idevette, dolgozik rá és akkor meglopja, becsapja. Nem lehet segíteni rajta, elveszett ember. De kiteheti most az utcára ? Akkor miért fogott bele az egész dologba ? Bízta volna a sorsára, hagyta volna elveszni, majd kimászott volna egyedül is a bajból. Most már felelősséggel tartozik saját magának, elvállalta, és be kell fejeznie, amit elkezdett. A további együttélés nehéznek tűnt a szemében. Soha többé nem hihet egy szavának sem. Valami meghalt benne, amit nem lehet feltámasztani. A hitét, nagy és szép fellángolását a sárba taposták
- Este megjött a fiú. Alázatosan köszönt, bement a kis szobába, lefeküdt és eloltotta a villanyt. A lány még sokáig ébren bámult a levegőbe. Lassan felolvadt az a kemény kéreg, ami tegnap óta a szívére feküdt.
- Szerencsétlen fráter - gondolta, - most megint magára maradt. Kivert kutya, csavargó, magányos, boldogtalan... Már siratta a fiút. Egyszerre közelebbinek érezte, mint ezelőtt- bármikor. A vére volt, a fajtája, kicsi elhagyott fiú ott, a cselédszobában...
Másnap már beszéltek egymással néhány szót. A lány vissza akarta adni a konyhakulcsot.
-Anyának már tegnap sem tudtam, mit mondjak, amikor becsöngettél. Vidd magaddal, vagy add le a házmesterhez. Este kérd el tőle.
- Leviszem a házmesterhez. Napok teltek el. A könyv ügy lassan feledésbe merült. Laci csendesebb lett, korán lefeküdt, reggel felkelt, beült a lányhoz. Újra beszélgetni kezdtek, a fiú elmondta, hogy állnak az ügyei a törvényszéken. Háromszáz lej pénzbírságra ítélték, vagy harminc napi elzárásra.
- Az ügyvéd fellebbezni akart, én nem engedtem - mondta csendesen, - az ítélet úgyis nagyon enyhe.
- Honnan szerzed majd meg a pénzt ?
- Lefizethetem részletekben is. A lány elgondolkozott. Most már valami állandó nyugtalanság emésztette: maga sem értette, mi bántja. Laci jól viselkedik, a lakásban minden a helyén van. Be sem megy egyedül a szobákba, nincs is rá alkalma. Este jön haza, reggel elmegy. Nem vihet ki semmit. De azért rettenetes érzés, hogy félni kell tőle. örökké foglalkoztatja a gondolatait, benne él az agyában. Sokszor estefelé, ha látogatóban volt a lány, hirtelen felugrott. Sietve elköszönt, szaladt haza. Csak akkor nyugodott meg, amikor benyitott az ebédlőszoba ajtón és egy pillantással körülölelte a kis lakást. Minden nyugodt volt és mozdulatlan. Főleg az anyja miatt félt. Ha az ő hibájából az öregasszonyt is kár érné! Ha egyszer hűlt helyét találná a sok finom ágyneműnek, drága téli bundája eltűnne és az a néhány darab ezüst! Nagy csapás lenne ez a számára és ő sohasem bocsátaná meg magának, hogy a fejére hozta ezt a szerencsétlenséget. Már régen megbánta hirtelen fakadt nagylelkűségét. Keserű lett a szája íze, ha eszébe jutott a négy napos fárasztó, vég nélküli szaladgálás. A bíró, az ügyvéd és a többiek... Szinte nevetni szeretett volna. Ostoba volt, nem ismeri az embereket. Nem kell beleavatkozni a más dolgába. Azután megint megnyugodott, úgy érezte, kegyetlenek ezek a gondolatok. Amíg egy eshetőség van a fiú megmentésére, addig helyesen cselekedett. Nincsen oka megbánni, amit tett. Különben is, most nagyszerűen viselkedik a gyerek, oktalanság ez az örökös félelem. Egyik délután hazament. A konyhában égett a villany; Laci ingujjban állt az asztal mellett, vasaló volt a kezében, kabátját vasalta.
- Olyan gyűrött volt már, hazajöttem kivasalni.-Bocsánat kérően nézett a lányra.
- Jól tetted, csak dolgozz nyugodtan. A lány felvidult. Mintha kő esett volna le a szívéről, szinte szégyellte -magát. Szegény fiú, itt áll és vasal, ő meg már a lépcsőházban szívdobogást kapott. Isten tudja, mit képzelt hirtelen, amikor a konyhából kiszűrődő világosságot megpillantotta. Rögtön a legrosszabbra gondolt. Gondolatban bocsánatot kért a fiútól, leült a konyhában, vígan beszélgetett az öccsével. Nézte ügyes keze járását, nevetett rajta, eltréfált vele. A régi, meghitt hangulat volt ez, szeretetteljes, tele megbocsátással. Néhány nap telt el eseménytelenül, csendesen. Megszokták a fiút, lassanként a lány is megnyugodott, amíg egyszer megint történt valami. Amikor ágyazott, a fiú párnája alatt kulcsot talált. Kezébe vette, nézegette. Valami sötét felhő, megmagyarázhatatlan rémület ködlött fel benne.. Miért rejtegeti ezt a kulcsot ? Hová való, melyik zárba ? Akkor már jött a fiú. -Éppen a kulcsot keresem - mondta egykedvűen A régi szekrényem kulcsa, délután elmegyek néhány fehérneműért.
Ez hihető volt. A lány odaadta, nem beszéltek többé a dologról. A fiú indult kifelé. - Este korán hazajövök - mondta visszamosolyogva az ajtóból és elment. A lány hamar befejezte a munkáját, felöltözött és elment. Aznap nem ebédelt otthon, sietnie kellett. Nyugtalanul száguldott végig az utcán. Fejében egymást kergették a gondolatok. Egyszerre megállt. Elseje van: Lacinak ma kellett kifizetnie a pénzbírság első részletét. Végig sem gondolta a mondatot, megfordult, rohant vissza a házuk felé. Végigsietett a folyosón, egy pillanat alatt bent volt a lakásban. Feltépte az ajtót és beugrott a szobába. Laci ott állt a nyitott fehérneműs szekrény előtt. A földön nyitott bőrönd volt elhelyezve, tele összehajtott lepedőkkel, fehér abroszokkal. Egy csomót a kezében tartott, a zajra hátrafordult. Fakó sápadtság borította be az arcát, neki támaszkodott az ajtónak és az becsukódott. A fiú hátratántorodott. Egy pillanatig farkasszemet néztek, azután a lány egy lépést előrejött. A fiú kiegyenesedett, zavaros szemmel, villámgyorsan körülnézett. Amikor a lány mellé ugrott, két lépéssel tovább húzódott. Az követte, egészen az ablakig, ott utolérte. A varrógépnél megállt a fiú, valamit felkapott onnan. Megvillant a kezében. A lány irtózatosat sikoltott. Hideg vas hatolt a melle alá, a bordák közé, azután lebukott a földre. Vékony vérsáv szivárgott keresztül a ruháján, lassan pirosra festve a padlót. Hosszan, egyhangúan hörgött, nyöszörgött. A tekintete segítséget kérőn, rémülten meredt előre. De akkor már egyedül volt a szobában.
Megjegyzések