A lány esete a rablóval
Az öregasszony este találkozott a fiúval. Megcsókolta, megsimogatta az arcát - evvel a dolog el volt intézve. Egy kicsit sírdogált is, de a vacsoránál már néha elmosolyodott a fiú egy-egy szavára. Azt mesélte, hogy kikkel volt együtt á fogházban.
- Dézsen a Kolozsváry is velem volt, a híres kasszafúró. Tetszett már hallani róla ? Az asszony nemet intett. Még sohasem hallott a kassza fúróról.
- Lerajzolta nekem a legmodernebb eszközeit, amelyeket kasszák felnyitásához alkalmaz. Báriummal dolgozik, a többi már idejét múlta. A másik fogházban két híres gyilkos testvér-párral ismerkedett meg.
- Micsoda társaság - mondta, - ha még egy hétig közöttük maradok, nem tudom, mi lesz velem. Ártatlan kék szemekkel nézett a két nőre. Azok csendben hallgatták, azután az öregasszony aludni küldte. Engedelmesen elköszönt, kiment a lánnyal a kis udvari szobába. Itt már tiszta, fehér ágy várta, a kis asztalon virág, hímzett terítő, hamutartó, a padló még nedvesen csillogott a sikálás után. Két nappal ezelőtt még a cselédlány lakott a kis szobában. Elküldték és egyelőre nem vettek másikat. A lány kijelentette, hogy neki nem sok az a kis takarítás, a fontos az, hogy Laci most el legyen látva. Az ágy szélén ülve beszélgettek. A fiú a gyermekkoráról beszélt, zavaros, elhagyatott ifjúságáról.
- Lehet, hogy gonosznak tartanak - mondta, - nem vagyok az. Tudom, hogy amit tettem: rossz, helytelen, erkölcstelen. Abban a pillanatban, amelyikben akarom, abbahagyom ezt az életet. Sohasem jut többé eszembe. Dolgozni akarok, tisztességes ember leszek, csak alkalmat adjanak rá. Az apjáról beszélt, aki talán szereti is őt, de akivel nem ismerik egymást. Sohasem esett közöttük egy meghitt szó, sohasem érzett szeretetet maga körül. Amikor az apja először rájött, hogy a fia valami apró lopást követett el, elűzte maga mellől. Idegenekhez adta, nem ismerte többé, évek óta nem is látták egymást. A hangja őszinte megbánástól, szomorúságtól volt fátyolos. Kék gyermekszemével nyíltan tekintett a lányra, feleletet várt, azután elhallgatott. A lányban hatalmas viharok hullámzottak. Melle szabálytalanul emelkedett és süllyedt, szemét mereven a padlóra szögezte. Látta a maga egyhangú, csendes életét, amelyben a napok egyformán peregnek egymásután. Sohasem volt gondja, vagy bánata. Kevés embert ismer, az életről sem tud sokat. Ez á gyerek, ez már élt; Isten tudja csak, mi mindent látott, miken ment keresztül ? Egyszerre önzőén üresnek érezte eddigi életét. Miért avatkozott csak most a fiú sorsába ? És ezt sem megfontoltan, szabad akaratból tette. A fogházba is inkább a kíváncsiság vitte, mint a szeretet, vagy az aggodalom. Ott találkozott az ügyvéddel, az magával vitte, szinte gondolkozás nélkül ment vele. Élesen agyába vágott a döbbenet, egyszerre értelmet nyertek az eddig gépiesen elmondott szavak. Ember életről van szó! Fiatal, szép és drága gyerek emberről! Még semmi sem késő. És az ő életének is lesz valami célja. Meg kell menteni a kis öccsét, semmi áldozatot sem kímélve - vissza kell adni az életnek.
- Lehet, hogy talán mégis késő - gondolta és nehezen felsóhajtott. Lehet, hogy a bűn mélyebben gyökerezik benne, mint gondolja. Vajon most mire gondolt? Mi jár a fejében? Biztosan hazudik. Most mindent ígér, ki tudja, mit tart meg belőle. Két kék szem élesen figyelte a gondolatait. A lány felnézett, találkozott a pillantásuk. A fiú előrenyújtotta kezét. Így ültek egymás mellett, szó nélkül, felolvadó, nagy szeretetben, azután a lány felállt, kiment a szobából. Ezután még sokszor beszélgettek. Reggelenként, amíg a lány takarított, a fiú a díványon heverészve mesélt, mulatságos históriákat az életből. Monte-Karlóban is járt. Nagy pénzekben játszott a kaszinóban, nyert, veszített, felváltva. Táncosnőkről, artistákról mesélt. Ismeretlen helyekről, titokzatos uzsorásokról, szép és jó napokról. Néhány nap után már nem jött be reggel a szobába. Amikor a lány bevitte a reggelijét, bambán, üres szemekkel nézett maga köré.
- Későn jöttél haza - mondta a lány. - Ismerősöknél voltam Régenben.. Tizenkét óráig maradtam náluk, már nem közlekedett a busz, gyalog kellett hazajönnöm. És ásított hozzá, mélyen, nagyokat. Valahogy nyugtalanít volt a fiú éjszakai kimaradozása. Talán megint kártyázik valahol? Ügy látszik, azt is szenvedélyesen csinálja. A lány türelmetlenül várta, esténként fel és alá lézengett a szobában, nem tudta, mihez kezdjen. Egyik este leült a könyvszekrénye elé, olvasnivalót keresett, amivel agyonütheti a várakozás nehéz perceit. Valahogy lazák voltak a könyvsorok. Azelőtt szorosan egymás mellett álltak a kötetek, alig lehetett egyet kiemelni a többi közül. Most ferdén egymásra dőltek, lazán és rendetlenül. A lány nyugtalan lett. Fürkészve nézegette féltett kincseit, azután széket húzott a szekrény elé.
- Rendet kell itt csinálni - gondolta, - már úgyis régen nézte át a szekrényt. Elővette a könyvjegyzéket, fellapozta az első betűnél. Amikor a D-ez ért, megállt. Felugrott. Egy szép Dosztojevszkij-kötet hiányzott. Drága, ritka példány. Kezét ide-oda húzgálta a polcokon, kutatott utána, de hiába. Visszaült a székre, izgatottan tovább lapozott a jegyzékben. Megint hiányzott valami. Azután még egy. Egyik új könyve, amely még tegnap is a kezében volt. öt könyv címét jegyezte fel magának, s becsukta a szekrényajtót. Tehetetlen, kétségbeesett düh égette a torkát. Nem lehet, hogy Laci tette. De más nem járt a lakásban, és tegnap még meg voltak a könyvek. Most mihez kezdjen? Reszketett a felindulástól. Végre lefeküdt, olvasni kezdett. Tizenegy óra felé kopogtak; az ajtón Laci dugta be a fejét.
-Még ébren vagy ?- Hogyne, gyere be. Néhány perc múlva megkérdezte a leány, hogy ő vitte-e el a könyveket. A fiú szeme egyszerre zavaros lett, össze-vissza dadogott. Milyen könyv hiányzik? Mi a címe? Igen, emlékszik, a múltkor kezében is volt az egyik — és a szeme ijedten ugrált le és fel. A lány türelmetlen lett:
- Most már felelj tisztességesen. Elvitted ? - Igen - felelte a fiú. - Eladtad ?- Igen.
- Kinek ? Csend volt, azután a fiú előrehajolt az ágyon. Kért és könyörgött, a szeme őszinte megbánástól fénylett, megkapta a lány kezét. Holnap visszahozza a könyveket.. Nem lehet elképzelni, milyen helyzetben volt ma, amikor erre elhatározta magát. Sürgős fizetnivalója volt. Soha többé nem teszi, nyugodt lehet. Az életben már sok komiszságot követett el, de egyiket sem szégyelli ennyire. A lány nézte, és két nehéz könnycsepp gördült végig az arcán.
- Ne sírj - kiáltott a fiú kétségbeesetten,- nem bírom látni.
- Rendben van - mondta a lány,- most menj aludni. Laci felállt, megindult az ajtó felé és kiment a szobából.
- Dézsen a Kolozsváry is velem volt, a híres kasszafúró. Tetszett már hallani róla ? Az asszony nemet intett. Még sohasem hallott a kassza fúróról.
- Lerajzolta nekem a legmodernebb eszközeit, amelyeket kasszák felnyitásához alkalmaz. Báriummal dolgozik, a többi már idejét múlta. A másik fogházban két híres gyilkos testvér-párral ismerkedett meg.
- Micsoda társaság - mondta, - ha még egy hétig közöttük maradok, nem tudom, mi lesz velem. Ártatlan kék szemekkel nézett a két nőre. Azok csendben hallgatták, azután az öregasszony aludni küldte. Engedelmesen elköszönt, kiment a lánnyal a kis udvari szobába. Itt már tiszta, fehér ágy várta, a kis asztalon virág, hímzett terítő, hamutartó, a padló még nedvesen csillogott a sikálás után. Két nappal ezelőtt még a cselédlány lakott a kis szobában. Elküldték és egyelőre nem vettek másikat. A lány kijelentette, hogy neki nem sok az a kis takarítás, a fontos az, hogy Laci most el legyen látva. Az ágy szélén ülve beszélgettek. A fiú a gyermekkoráról beszélt, zavaros, elhagyatott ifjúságáról.
- Lehet, hogy gonosznak tartanak - mondta, - nem vagyok az. Tudom, hogy amit tettem: rossz, helytelen, erkölcstelen. Abban a pillanatban, amelyikben akarom, abbahagyom ezt az életet. Sohasem jut többé eszembe. Dolgozni akarok, tisztességes ember leszek, csak alkalmat adjanak rá. Az apjáról beszélt, aki talán szereti is őt, de akivel nem ismerik egymást. Sohasem esett közöttük egy meghitt szó, sohasem érzett szeretetet maga körül. Amikor az apja először rájött, hogy a fia valami apró lopást követett el, elűzte maga mellől. Idegenekhez adta, nem ismerte többé, évek óta nem is látták egymást. A hangja őszinte megbánástól, szomorúságtól volt fátyolos. Kék gyermekszemével nyíltan tekintett a lányra, feleletet várt, azután elhallgatott. A lányban hatalmas viharok hullámzottak. Melle szabálytalanul emelkedett és süllyedt, szemét mereven a padlóra szögezte. Látta a maga egyhangú, csendes életét, amelyben a napok egyformán peregnek egymásután. Sohasem volt gondja, vagy bánata. Kevés embert ismer, az életről sem tud sokat. Ez á gyerek, ez már élt; Isten tudja csak, mi mindent látott, miken ment keresztül ? Egyszerre önzőén üresnek érezte eddigi életét. Miért avatkozott csak most a fiú sorsába ? És ezt sem megfontoltan, szabad akaratból tette. A fogházba is inkább a kíváncsiság vitte, mint a szeretet, vagy az aggodalom. Ott találkozott az ügyvéddel, az magával vitte, szinte gondolkozás nélkül ment vele. Élesen agyába vágott a döbbenet, egyszerre értelmet nyertek az eddig gépiesen elmondott szavak. Ember életről van szó! Fiatal, szép és drága gyerek emberről! Még semmi sem késő. És az ő életének is lesz valami célja. Meg kell menteni a kis öccsét, semmi áldozatot sem kímélve - vissza kell adni az életnek.
- Lehet, hogy talán mégis késő - gondolta és nehezen felsóhajtott. Lehet, hogy a bűn mélyebben gyökerezik benne, mint gondolja. Vajon most mire gondolt? Mi jár a fejében? Biztosan hazudik. Most mindent ígér, ki tudja, mit tart meg belőle. Két kék szem élesen figyelte a gondolatait. A lány felnézett, találkozott a pillantásuk. A fiú előrenyújtotta kezét. Így ültek egymás mellett, szó nélkül, felolvadó, nagy szeretetben, azután a lány felállt, kiment a szobából. Ezután még sokszor beszélgettek. Reggelenként, amíg a lány takarított, a fiú a díványon heverészve mesélt, mulatságos históriákat az életből. Monte-Karlóban is járt. Nagy pénzekben játszott a kaszinóban, nyert, veszített, felváltva. Táncosnőkről, artistákról mesélt. Ismeretlen helyekről, titokzatos uzsorásokról, szép és jó napokról. Néhány nap után már nem jött be reggel a szobába. Amikor a lány bevitte a reggelijét, bambán, üres szemekkel nézett maga köré.
- Későn jöttél haza - mondta a lány. - Ismerősöknél voltam Régenben.. Tizenkét óráig maradtam náluk, már nem közlekedett a busz, gyalog kellett hazajönnöm. És ásított hozzá, mélyen, nagyokat. Valahogy nyugtalanít volt a fiú éjszakai kimaradozása. Talán megint kártyázik valahol? Ügy látszik, azt is szenvedélyesen csinálja. A lány türelmetlenül várta, esténként fel és alá lézengett a szobában, nem tudta, mihez kezdjen. Egyik este leült a könyvszekrénye elé, olvasnivalót keresett, amivel agyonütheti a várakozás nehéz perceit. Valahogy lazák voltak a könyvsorok. Azelőtt szorosan egymás mellett álltak a kötetek, alig lehetett egyet kiemelni a többi közül. Most ferdén egymásra dőltek, lazán és rendetlenül. A lány nyugtalan lett. Fürkészve nézegette féltett kincseit, azután széket húzott a szekrény elé.
- Rendet kell itt csinálni - gondolta, - már úgyis régen nézte át a szekrényt. Elővette a könyvjegyzéket, fellapozta az első betűnél. Amikor a D-ez ért, megállt. Felugrott. Egy szép Dosztojevszkij-kötet hiányzott. Drága, ritka példány. Kezét ide-oda húzgálta a polcokon, kutatott utána, de hiába. Visszaült a székre, izgatottan tovább lapozott a jegyzékben. Megint hiányzott valami. Azután még egy. Egyik új könyve, amely még tegnap is a kezében volt. öt könyv címét jegyezte fel magának, s becsukta a szekrényajtót. Tehetetlen, kétségbeesett düh égette a torkát. Nem lehet, hogy Laci tette. De más nem járt a lakásban, és tegnap még meg voltak a könyvek. Most mihez kezdjen? Reszketett a felindulástól. Végre lefeküdt, olvasni kezdett. Tizenegy óra felé kopogtak; az ajtón Laci dugta be a fejét.
-Még ébren vagy ?- Hogyne, gyere be. Néhány perc múlva megkérdezte a leány, hogy ő vitte-e el a könyveket. A fiú szeme egyszerre zavaros lett, össze-vissza dadogott. Milyen könyv hiányzik? Mi a címe? Igen, emlékszik, a múltkor kezében is volt az egyik — és a szeme ijedten ugrált le és fel. A lány türelmetlen lett:
- Most már felelj tisztességesen. Elvitted ? - Igen - felelte a fiú. - Eladtad ?- Igen.
- Kinek ? Csend volt, azután a fiú előrehajolt az ágyon. Kért és könyörgött, a szeme őszinte megbánástól fénylett, megkapta a lány kezét. Holnap visszahozza a könyveket.. Nem lehet elképzelni, milyen helyzetben volt ma, amikor erre elhatározta magát. Sürgős fizetnivalója volt. Soha többé nem teszi, nyugodt lehet. Az életben már sok komiszságot követett el, de egyiket sem szégyelli ennyire. A lány nézte, és két nehéz könnycsepp gördült végig az arcán.
- Ne sírj - kiáltott a fiú kétségbeesetten,- nem bírom látni.
- Rendben van - mondta a lány,- most menj aludni. Laci felállt, megindult az ajtó felé és kiment a szobából.
Megjegyzések