Mennyire kevés az élet--Wilhelem

Mennyire kevés az élet, napokon
milyen sok fájdalom egy alkonyon
sok évek alatt figyeltem ,és látom
köztünk fehér fátyol búcsúzáskor.

De jól esik ha nyári éjszakákon
hogy megjelenik egyszer alakod
és ölelkezünk mint régi a nyáron
és te mosolyogsz és elfogadod.

Ha dolgozom, ma már hiába várom,
egyszer se sétálsz át a szobámon,
 napközben sietve haza igyekszem
nem tudom soha otthon leszel-e?

Ez az életem, amely most tétovázva
gyorsan leszálló délutánra döbben,
mindebből hogyne ismernél többet
az aki mindig hasonlít önmagára.

A búcsú fénytől kábultan figyelem
szeretném tudni, mivel és kivel
találkozik a már nem messzi ködben,
amikor semmi nincsen útközben.