Szentkegyelem

Ügy élek, mint a haldokló növény
vadonban, kiszáradt tönk ölén,
barnán szikrázó magányomban
egyre gyakran messze élek én.

Nem itt.. .és ott sem az ragyog
a tér,forró,izzik amerre gyorsul
napjából kitépett arany csillagom,
amit,soha el nem adhatok,kaphatok.

S ha csillagom már nem lehetsz,
csak annyit tégy, a vak enyészet
fölé néhány szót halkan szegezz
megrendülten édesded szobámban..

Az okos szeretet és akarat szava,
 nyelvünk és testünk szerint apad,
mint  tölgyfa csónakból a makk
bontsunk vitorlát a zord idő alatt.

Reszketek s lesek a kulcsra, lyukra.
szívemben bánatos,zord  szavak hada
faragott hársfák zöld  erdején hallgat
az ezüst fényre csak a Hold kacag.

Mérhetem  tudásom erejét a földön
csillagos idők kékes nívós   görbéjét
vacogó rejtőzködésem sivár fényei
nem lehetnek csak őseim sejtelmei.