Ami fáj----Wilhelem

  Csak az fáj jobban

mi végső őrület,

hogy a fájó sebek

már nem az enyémek.

Szívem más erővel,

dobbantja buzgó ereim,

lassan visszatérnek

a beleszőtt érzelmek

mik kecsegtetnek.

és csak az enyémek.

Ez egy rendeltetés

nem leszek senkié 

de enyém sem lehet

soha sem senki.

A szomorú tiszta láng,

ma már csak parázs

többé nem gyújthatók

és nem is olthatók,

a szenvedő sóhajok,

már bátran nyithatók.

De biztos hervadásra

őket elátkozom

és mosolyog a bánat

mert mégis fáj a dal.

Zavarnak szüntelen

a kopogó léptek zaja,

mik mögöttem hullnak,

és szüntelen kínoznak,

mert lelkem hontalan

és látom önmagam már

egy tüzes láng alatt.