Itélkezni--W.B]

Mielőtt elítélnék másokat
lassan magamba nézek,
csont fehér kezeimmel
venyigét hessegetek
hogy ne verje ki szemem
félig ébren félig holtan
míg a rög szívemben olvad
talpam érdes nyomára
nehezedik a föld zuhatag.
S kapkodok ide oda 
míg vállamon hasad a ruha 
szemem írisze vak foltján
bölcs tekintetek tükre
majd arcom elé kapom kezem
magamat figyelem
keresztbe tett kezekkel.
Ócska cipő ,fűző nélkül
térdemen kék foltok
érzéstelen sebek,
hátra vetett fejemmel
látom a másik énem.
Ez mégis furcsa,
és csak mossa, mossa 
arcomat mostanában
megkönnyebbítő sírásom
mint egy nagy ásó 
mikor kutat összekúr
vagy kígyókat közbeszúr.
Nem ítélek el másokat
míg magamban látom 
ökörnyálas gondolatom
mely időben elmosódó
de egy végben áramló,
pupillám színes önkényúr 
de görbe látásom miatt
óráról órára változó. [Wilhelem]