Szerettelek

Szerettelek téged,
harmatos hajnalon
a piros rózsa dombon
az erdei avarban.

Megtört viharokban,
napnak a fényében,
holdnak kékségében,
hulló csillagokban.

Remegő csillogásban
a nagy sötétségben,
fénytelen estékben
ködös merengésben.

Feledtelek sokszor
ég és földek között,
a napnak hajnalában
az érzés újra rám tört.

Újra felkacagtam,
lázasan mindennap
lihegtem nevedet
mindig ugyanazt.

Sóhajokba zártam
imába foglaltam,
lelkembe tároltam
kószán még suttogom.

Ajkammal neved halkan.