Átok a fejemen--Wilhelem
tudja is a férjem, hogy ki vagyok,
azt hiszi, az vagyok, akinek hisz
örvend nekem,néha színházba visz.
O, mégis-jó, szűk szemű az ember
nem vakítja ki az én szememet sem
s ujjong, hogy helyette is elmegyek
mert úgy sem hiszi mit is tehetek.
Én legárvább férjes asszony vagyok,
fejemen férjem koronája ragyog,
le-ledobom és gondolom magamba
beh szép volna egy virág a hajamba.
Fájdalmas, hogy meg vagyok kötözve,
mert rab vagyok és sírnom kellene,
de csak húzom a csörgő láncokat
hiába gyötörnek,gyötrik a hátamat.
De táncolok, hogy muzsikának halljam,
véres szívem viruljon, mint a dallam
néha ok nélkül keményeket mondok,
néha vérig-vágom vaskos láncomat. [W.B.]
Megjegyzések