E durva Világ-Wilhelem
Világnyelven forog mindenhol a szó,
fut velünk a kor ijedve s kihág,
szájunk minden percben másat szól.
Hol van az a megszabott kitartás,
maholnap eltűnnek az összes fák
vadcsapáson és árkon-bokron át
bukdácsol a meghabarodott világ.
Refr.
Úgy vagyunk most sok régi széppel
mint rebbent vak, ki szint felejtett
emlékezzünk volt arany és -volt piros
és láttunk rózsát és kék nefelejcset.
Ma nagy jégmezőkön kóborol a lélek
hideg városon, hol borzalom mulat,
s mint tévedt gyermek óriási parkban
nem találjuk meg a sóvárgott utat.
vers.
Száz irányba ijeszti a fák, a bokor,
állatot ,embert,ami tömegnyomor,
ha bár nemrég heverte ki régi sebét
újat kapott ami utolsó lehet neki.
Rohan velünk a szerencsétlen világ
száraz ágak között alig látsz élő fát
Világ kezdetig csend és nyugalom lesz
az erdőn elhal minden hallható nesz.
Refr
Úgy vagyunk most mint a régi jóval,
minta aki korán-ébredt déli fényben:
nem tudjuk miért de a fej elkábult
álmunkban történt-e vagy éberen.?
Csukott szemmel hogy visszanézünk
és tapogatózunk a nagy zűrzavarban
csak szétfolyt színek,szemek, szavak
egy finom régi hegedű bús zajában.
Megjegyzések