Te vagy a barátom!

Amikor szívem kapuja kinyílik,

s rajta besurran a fátyolos bánat

halkan, mintegy gyászoló hölgy 

bánatos sírás remegteti a számat.

 

És omladozik szívem ósdi vára

megvigasztal a csókod lobogója,

feltűzöd lelkem karcsú árbocára

erős karjaiddal hízelkedően átfonsz.

 

Boldogan, kicsiny szobánkban ülve,

szürcsölgetjük a csókok szűz borát

s felzeng a lelked s a lelkem zenélve,

mint nyári éjben illatozó orgonák.

 

Egymást karoljuk szívvel enyelgőn

s fürdünk a mézes, édes csóközönben,

szívünk gyorsabban ver, mint vad szellő

részegen ringatsz, dédelgetsz csendben.

 

S ha jönnek szürke hétköznapi órák,

mikor a szerelem ruháját, levetjük

s egymás helyett az életet, a zsémbes

szemek biztató mosolyából keressük.

 

Morcolódó, vén nénikét dédelgeted

aki sokszor hagy lelkeden mély sebet

te segítsz akkor is vinni a keresztet

lelkem sebeit csakis te kötözgeted.

 

El sem tudom mondani, hogy ki vagy te?

a barátom-e, szeretőm-e, vagy férjem-e

testvérem vagy-e, vagy kinyílt Múzsám-e,

hogy lelkem dalokkal finoman szerkeszted.

 

Egy korál-sziget lelkemnek tengerében,

te vagy a mindenségem:barátom, férjem

s a mesék színes szárnyain repülve,

új lendület száll csüggedő szívembe.