Születésnapomra

Régen, míg kicsi voltam s bizakodó
álmaim voltak és nem mind olcsók
Párizst akartam látni és az Óceánt,
álmodoztam, mint egy kis varrólány.

De akkor szegény volt a vén világ
bosszúságomra nem volt ruhám,
s virágok között jártam a tanyát
a természetben legjobb mezítláb.

Aztán felsőbb, szülői rendeletre
jutottam el én is Párizs helyett
 tudományra épített egyetemre
ahol a pad a ruhámat széttépte.

Mikor nagy lettem, szabad lettem,
de közben az élet eltelt felettem
s hiába lett határ és az út szabad,
az évek halmaza nem ismer álmokat.

Most vidáman nézem ablakomon át,
nézem a kivirágzott cseresznye fát
a természet szereti a víg harmóniát,
de nem láttam meg soha az Óceánt.

De szeretném mégis megköszönni,
mi szép volt nekem,fényt és virágot
a Napot mi gyerekeimet erőben éltette
s vigyáznak rám mint szemük fényére.

Egy versbe zárva megköszönni nekik,
hogy még itt vagyok s vigyázhatok
kincseimre, kiket szereztek nekem,
hogy aki voltam régen, újra az legyek.

Tudom, hogy úgyis hiába minden harc,
hiába minden jajgatás és minden akarat
bár fények még játszanak a hegytetőn
de elérni a csúcsokat már nincs erőm.