Ami megmaradt

Percekre megáll tompán a szívem,
régi emlékemet már rég terveztem,
hogy bár legalább körvonalakban is
megjelenjen finom-tekintetű szemed.

Megjelenjen finom-tekintetű szemed,
ráncos homlokod  része, s  dús hajad
édes szálaival,fürgén,rakoncátlan
s a vastag  vonalú, bátorító  ajkad.

Ajkadat hogyan, hogy írhatom le itt,
itt a versben zenés édes mosolyával
a minden titkot oly biztosan átfogó
s megtartó  nagy igéivel,ha lezártad.

S szellemed a pazarul áradó, hideg
kristály gömbje,úgy siklik testemen
szíved dobbanását nem hallom meg
hiába érzem itt benn a testemben.

S hol marad széles melled erős, meleg
dobbanása, kezed sok kegyes apró
simogatása,mit barátod lesett, a festő
szemmel mindig, annyira irigykedőn?

S  csendbe merült tűz lett, rezgő s örök
öblös hangod, a szívem bús  sóhaján
mint a mese,a kicsiszolt mester ajkán,
mi titkos tested takarja, úgy dübörög.

Mindennap egyszer elmegyek lakásod
előtt, Kelemen utca hátsó kapujáig,
s elgondolom: most felmegyek újra
biztos otthon vagy, vagy csalódok?