A harag mementója
kalapált vidámságom örülten
baráti selymem magamon viseltem
és simogattak áldott kezek.
S nyílt csatát kerestem lázongva
miközben ajtók nyikorogtak tárva
s megedzetten vért szimatolva
harapásnyira volt a végzetem.
Útjaimon búza kévés keresztek
nyári hangulatom torlaszolták
szagom illatosan csiklandozták
míg a rozsdás fészer kelepelt.
Szárnyak repdestek amerre mentem
a sebezhetetlen kék ég alatt
mindenhol zeneszóra lépkedtem
s kendőmbe áztattam sóhajom.
Úsztam az égnek átlátszó tengerén
keresve titkok szilárd megfejtését,
de némán kondult az esti harang
lánggal válaszolt szívemben harag.
Töredezve lódult a harang hirtelen
dobogtatva ürességét szívemben,
de csatám soha meg nem nyertem.
hiába lépkedtem halkan a zenében.[W.B.]
Megjegyzések