Ha engeded

Hogy utoljára láttalak, annak sok éve
hosszú évek, búval és közönnyel telve,
mégis,ha rád gondolok, évek peremén
egyre mélyebben élsz szívem mélyén.

Mennyi emlék, mennyi, s hogy énekel
miként ha messziről te zongoráznál,
nem lágy, simító dal ez, de szeretem
mely búg s én hajlok benne, mint a nád.

S türelmesen bírom szenvedésem,
ha elémbe villan egy egy mozdulat
s mint érvelő szó nyomán az agyba
csillog egész sora a gondolatoknak.

Gondolatom feléd mint pára leng
S körül ölelnek forró vágyaim,
mint szigetét játékos kedvű tenger,
szerelmesen hullámzanak partjain.

Lelkemnek, testemnek ritka, drága
kapcsolata eme kettős fényű lét,
szomorú arcomat válladra fektetném
szürke napok között így megyek feléd.

Lennék napfény, mely bőrödön áttör,
melyben fürödnél, én lennék a víz,
ezer alakban előtted vágyaim-varázskor
csupa szeszély te,te csupa illat, íz.

Képzeletemnek áldott villámlását:
szerelmemet sietve küldöm feléd
s ha lelked is magához engedné
a testi közelséget ketten éreznénk.