Elmúlás

 Elmúlás

Sötét őszi estéken,

mikor a bú forrong benned

fél álomba merült tested

álmot hajszol, színeset.

Nehezülő halk percek

szíveden bánat térdepel,

s lomhán befogja szemed,

cammogva rezegteti szíved.

S az óhajod oly konok,

álmot kerget szüntelen,

ajkad régi szót suttog

mi kerülget egy sóhajon.

Mert fáj a múlt az őszben

halk futam az idő oldalán,

végtelen órák az éjben

konganak hajnalt derülten.

Elmúlt a nyár ,csendben

mosoly fut ajkadon rejtetten,

a sárgába borult hajnalon

csak ezüst csillagod ragyog.[W.B.]