Az újjászületés

 Lakat nélkül szabadon állnak a polcokon

 emléktárgyak, kitartanak mellettem, a gond

gyötrelmei vigyáznak ,s a szél valami régi

forró csókokról suttog,s elporlad tőle a csont.

Eljön az én időm is, megöregszem nélküled,

mértéket vesz rólam a halálhoz az életem

mert,csak az igazolhatja gyönyörűen, édes

szerelmemet,mit semmiért sem adhatok.

Az ablakhoz ütődő elefántcsont fehér nesz

egy valaha szeretett személy nevét szólítja

feketék az ingó árnyak, de porcelán fehéren

hallgat minden, ami eddig sem volt beszédes.

Legtöbb perc  várakozással telik, csalódások

lassú kora  végez terveiddel, elszárad a rózsád

amit a remény idején öntöztél s legtöbb időd

gondokra megy el,s egy árny tárja feléd karját.

Vágyaid gála üzenetét bekormozta az elmúlás

fagyott ágakon nagyot roppant a kétségbeesés,

de aztán a jég kiengedte rabságából a faágat

s a megfagyott tócsákban minden újjászületés.