A hajnal árnyékán

 hirtelen megöregedett közöttünk kiélve

szerelmünk, egy új hajnal árnyékán,

megőszült bennünk a lét, szívünk álmát

szike vágta ketté, önszántából félbe,

mint kettétörhető ezüst szív medál.

 

megölelték egymást karjaink, de ajkunkra

fagyott az isten áldjon, nem illet hozzánk,

nehogy a szeretet másítson a mondatán

egy szót, ami kacagtatná magát hiába.

úgy érzem, nem volt hiábavaló próbálkozás.

 

úgy éreztem magam mint egy idegen

kávézó fogasán felejtett színtelen kabát,

késő volt,sehol jel, halló, itt maradt valami

az életedből,csak üres csészék zörögtek, 

de ott voltál a kávézóban mint egy idegen.