Az árnyak

 Ha  szél süvölt  majd,  éles  fergeteg

 jö

n mint az  ár,  mely  mindenek  felett

zúgva  csattog  át  kéjjel,  rémesen:

ki  áll elé,

ki  mondja :  állj,  megállj !

ki tartja  oda  drága  életét

a  láthatatlan  ércfal  hol  lesz  akkor.

Ha  elmerül  majd  kínok,  könnyek  árján

ha  könnyzuhatag  elmosta -  talán:

új  ércfal  nem  lesz:  szűzi  meztelen

mellemnek jönnek  kegyetlen  szelek

s  elfújnak,  mint  a  holtaknak  porát

egy  önmagába-hullott  lélek-testen.

A kóros  szellő  könnyen  átszalad,

nem  hív  már  akkor  senkit  is  segíteni

átengedi  és  nézi,  mint  halad

az  emlékeknek  fényes  szárnyain.

de  pillanat  csak  s  az  a  régi  árnyék

mely  prédalesőn  kint  ólálkodott,

Egészen  biztosan  rátalál  még.