Az elso csók

 Az öregasszony átszólt a kerítésen.

 - Ágnes, Péterke készen van, aztán indulhattok.

 - Jó, aztán indulunk- mondta a lány és magához vette a könyveit. Két könyve volt és három irkája. Gondosan összekötötte őket, aztán lehajolt és gyengéd mozdulattal megsimogatta a kutya fejét.

 - Na, Bodri, aztán várjál, - susogta csöndesen. Átmászott a kerítésen. Szoknyája ráakadt az egyik karóra. Az öregasszony odament és segített neki. Péterke a kapunál állott s ártatlanul, szinte együgyüen nézte a leányka formás lábacskáit. 

- Szerusz, - mosolygott eléje.

 Ágnes ránevetett. - Szervusz, Péterke. Én ma pirított puliszkát ettem. 

- Az is étel, - hagyta rá Péterke, - de a zsíros kenyér jobb.  Az öregasszony megigazította a fiú sapkáját, de az öntudatosan visszatolta a helyére. 

- O,  de szépek vagytok! O, lelkeim! Mosolygott, gyönyörködött bennük. A leányka kicsi volt, alacsonyabb Péterkénél. Keskeny, fehér homloka ragyogott a napsütésben. Szemei tisztán és ártatlanul nevetgéltek a fiúra, aki most fölényesen rásandított s kezét a kilincsre tette.

 - Megyünk? 

- Megyünk. 

- Aztán vigyázzatok egymásra s ne menjetek a patak felé.

 - Jó, vigyázunk, - mondták egyszerre. Kiléptek a kapun és csöndesen, mintegy álomban mendegéltek a napfényes utcán. 

- Patak? - mormogta Péterke.

 - Patak, - susogta Ágnes. összenevettek; s a patak felé mentek. Szótlanul lépegettek. Nagyon szép volt ez a csöndes, barátságos sétálás. Az iskola messze volt, egy óráig is eltartott az út. Szüleik egymásnak szánták őket s kacagott a lelkük ezen; ők erről semmit sem tudtak; járták ezt az utat csöndesen. Szilárd megegyezés volt közöttük. Ha Ágnes beteg volt, Péterke se ment iskolába. Ha Péterkét befogták valami házi munkába, az öregasszony csak átszólt a kerítésen. 

- Ágnes, aztán ma nincs iskola. Ezzel minden rendben volt. Altatgató mesék, vidám mosolygások, közös játékok s megindító veszekedések fűzték össze a szívüket. Nem terveztek semmit, csak éppen szerették egymást. Ma különösen kedves volt a sétálás. A reggeli szél szelíden és puhán csókolgatta arcukat anyásan.

 Az Andrásék  kapujában egy macska sütkérezett. Amikor meglátta őket, megriadt és feliramodott az eperfára.

- Macska,- mondta Péterke.

     Macska,- felelte vissza Ágnes.

 De ezzel még nem intézték el véglegesen az ügyet. Ámulva - bámulva mosolyogtak, mert a macska nagyon ügyes volt, úgy kúszott fel az öreg fa derekán, mint valami csodamókus. Most ott ült egy vastag ágon s pajkosan nézegette őket. ök meg visszanéztek rá és nevettek.- Sicc! - riasztott rá Péterke. A macska nem mozdult, csupán fölemelte lábát, mintha fenyegetné Péterkét. 

- Na látod? - mondta Ágnes. Péterke megcsóválta a fejét. 

- A teremtésit, nagyon makacs, - mondta. Találkoztak Domokossal, az ács fiával. Nagy, hórihorgas lókötő volt ez, csillogó tekintetű, nagyhírű iskolakerülő.

 - Mentek tanulni, mi?- kérdezte. 

- Mendegélünk. Okos ember tanul ilyenkor. - Mit? S azt is a szeretőjitől, mi?- Te is eljöhetnél, apáddal együtt,- vágta rá Péterke.

 - Na. gyere Ágnes, fussunk. Eliramodtak. Utánuk suhant a bódító koranyári szél, mely szerteszét hordta a föld minden jóságát s a föld felett nevető vidám felhők édes rokonszenvét. A falu közepén széles árok volt, azon csordult le a források friss vize.

 - Nem bánod? - kérdezte Péterke. 

- Nem, - és pajkosan mosolygott. Letértek az útról, a bokrok közé mentek. Néhány összehajtott ág volt itt, a ház. Péterke gyorsan bemászott az ágak alá és leült a fűbe. A fű derekáig ért. Ágnes a parton állott, a vizet csodálta. 

- Gyere be a házba, - mondta Péterke. Ágnes lehajolt és bemászott Péterkéhez. Leült melléje, együtt nézték a vizet. A partról karcsú virágok hajoltak le s egy-egy ragyogó vízcsepp csókot lehellt szirmaikra. - Honnan jő a víz?- kérdezte Ágnes. 

— A főd gyomrából. 

— És hová megy? 

— A tengerbe. 

— Hol van a tenger? Péterke elgondolkozott.- A térképen,- mondta később. - De a tenger rengeteg nagy víz. Tán az egész falut is elnyelné. - Hűjj, ámult reá Ágnes,  ez már nagy dolog.

 - Istenem, Istenem - tette hozzá susogva, - de nagy a világ. Tekintetét az ághegyen feledte, melyen egy kicsi madár hintázott. A patak túlsó partján egy legény ült, horgászott. Most azt bámulták és Anikót, aki nagyhirtelenül csak a legény mellé libbent valahonnan. A legény letette a horgot.

   - Na, kezdi,- mondta Péterke. Valóban, Anikó már a legény karjaiban pihegett. 

- Meg kéne védeni, - mondta Ágnes.

 - Már még mit ne! - legyintett reá Péterke.

 - Hej, rupp! - kiáltotta most valaki. A pásztor volt, aki a palló közepén állott és kacagott. Anikó ellibbent a legény mellől, az pedig a pásztorhoz ment. Egy-két szó esett közöttük, aztán a pásztor hanyatt esett s testét elnyelte a patak gyors vize.

 - Megkapta, - mondta Péterke csöndesen. A bokorra, mely alatt Anikóék csókolóztak, rászállott egy kicsi madár s énekbe kezdett. A pásztor kimászott a vízből s keservesen káromkodott. - Na, - mondta Ágnes. Péterke megmozdult, ügyetlen, bohókás mozdulattal arca elé emelte kezét, mint a mókus, amikor mogyorót eszik.

- Próbáljuk meg, - suttogta. Ágnes zavartan mosolygott, nem tudta, mit kell tennie. Péterke letette a könyvét és félszeg mozdulattal megtörölte a száját, aztán Ágneshez hajolt. Ágnes elpirult, szemei riadtan ide-oda tekingettek, mint ijedt madarak. - Védjed magadat,- susogta Péterke. Ágnes védte magát. Kicsi kezét ökölbe szorította és teljes erejével orronvágta Péterkét

. Péterke hátra esettt és elmerült az illatos fűben. Messzire fröccsent orrából a vér. . Péterke hirtelen felült és Ágnesre vetette magát, ütötte. Ágnes zokogni kezdett. 

- Na, - mondta békítően Péterke, - mért bőgsz? Ágnes már nem sírt. Könnyes volt az arca s egy pillanatra a fájdalom kibeszélhetetlen szépségével elmerengett a dolgokon. Aztán megszólalt és már a szemei is nevettek. 

-Haragszol? Péterke fölényesen válaszolt. 

- Én nem.. . — Menjünk? Péterke fölemelkedett. 

= Ebből tanulhattál,  mondta férfiasan. Elindultak. A tanító kertje előtt egy pillanatra még megálltak. Arcukat a kerítéshez lapították s a rózsákban gyönyörködtek. Ügy csillogott fölöttük az ég, mint valami nagy, csodálatos, meleg anyai szem.