Reád várva

 Alattam zeng a szépségek világa

sikoltó kéj s kin szörnyű kin hörög,

csak én ülök fönn némán, szem lezárva

a zajló élet s emberek fölött.

 

A vállamon lemondás ködpalástja

és rejtenek mély, színtelen ködök

az én világom szent, magány világa

az árnyakon túl, tér, idő fölött.

 

S hiába vív a percek friss csatája

a trónom gőggel, mozdulatlan állja

örök homályban, tér s idő fölött.

 

De, jöhet messzi évek sok csodája

én ott ülök csak fenn, szem lezárva

a zajló élet s emberek fölött, reád várva