Alkonyat

 Szall a szobában bús melódia,

Föltámad újra százezernyi álom

És jön az álmok bús királyfia . . .

Ah, visszatértét szivrepesve várom,

jaj, hiába várom!

Repül a lelkem magafeledten

S poéta-párját újra visszavárja.

 Az alkonyatban lelkek szárnya lebben,

S száll, száll felém Hófehér a szárnya,

Mint a lelkem álma.

Száll az emlékek bús melódiája,

Rég hallott nóta, elfelejtett álom . . .

S én, álomország száműzött leánya,

Hogy visszajösz, még most is egyre várom,

Jaj hiába' várom!