Álom

Csillag kapuját nyitogatja az álom

el, el,  mint a libbenő sóhaj

e temetös, szomorú vitágból.

Már szállok, 

nem fojtogat a szegénység

s az aszott karú, céda némber: a gond,

fodrosodó hullámain a kedvnek

múltba mosódik minden tegnap

titkos erdők hűvös suhogása

és az ezüst-tó csobaja ringat.

Halljátok a szent éjszaka

sohasem járt tájakra hivó

hegedűjét, citeráját?

A fekete éj nekem a dajkám,

dalolgat s ringat, ringat

és kinyitogatja az ég csillag kapuját

és fürdet a szőke örömben,

de hiába ad mindent nekem, amit

ellopott előlem az élet,

mert jön a hajnal s a vakuló

csillagok közül pernyévé égve

a börtönös Mába hullok át az időn!