Fagyott ágak konnyei alatt

 Elment a tél, a hegyek mögé.

nálunk életben maradtak

a madarak. 

Megpróbáltalak leszokni vers

 és hiábavalóságod felől,

 szemrehányón annyit faggattalak

 hogy minden szép izmod

 a végtelen téli vita alatt

 annyira emlékembe ragadt,

 hogy úgy megtanultalak

 mint gyerek az imádságot.

 Mint gyerek az imádságot 

ragya-verte anyja ajakáról 

úgy szakítottalak le az inséges  téli tájról. 

És ahogy az imádkozó gyerek

 összekulcsolt két apró kövérkés keze

 szegényszagú ételek lélekzete alatt is

 Isten legszebb remeke, 

így történt velem is.

És már megyek is!

 mert úgy-e örökké úton van az, ki lát?

 és aki mindig csak álomban élt

 az igazán sohasem élt

 és így hogy halhatna

 egyszer valóságos halált?