Idill a karacsonyfan

 Az asztalon fenyőfa díszlik

apró gyertyával  megrakott.

lehajló  ága sorra himbál

Cukrocskát, gömböt, függő csillagot.

Míg legfelül  a csúcshoz  kötve

Fényes  bronzangyal vesztegel,

Lent  millió selyempapirból

Egymásra  hull  a  hópehely.

Karácsonyfának felső  lombjan

 Aranyporos diók  között

Lógott egy  marcipán-kisasszony,

Ezüst csipkébe  öltözött.

alant egy roskatag,  zöld agon 

Sóhajtozott egy  bús  legény

,Tetőtől  talpig csokoládé,

Mert  kéményseprő volt szegény.

.Nem  mintha ezt siratta volna

,Hisz’  mesterségét kedveié,

Hanem  mert hasztalan  kacsintott

A marcipán-leány felé

.

Már mindenfélét  megkísérelt

s  mivel  létrája  fel  nem  ért,

Hogy ága fellibbentse  hozzá

ugrált a szép egyetlenért.

Elvégre  mégis csak  megunta

,Látván,  hogy  mindez  hasztalan.

Ha  nem  segít a  marcipán-hölgy,

Úgy ő sem  nézi  untalan.

De oh,  mivel    ha  marcipánból is

van is az asszony    mind  hiú

,Egy szép  napon  elejtett csipkét

Szorongatott a  bús fiú.

S felülről  egy papírból  készült

Tarka  lánc kezén  akadt,

Mert fent a  marcipán-kisasszony

Megrázta jól az ágakat.

Hősünk,mint tudjuk,  nem  volt fából:

Ott  hagyva seprűt,  drótbotot,

Szerelmesének  hosszú  láncán

Sietve felkapaszkodott.

Sötét volt  már,  de  volt a  hátán

Viaszból  kis zöld gyertyaszál

.Ennek fényévéi    úgy gondolta

 Éppen  a  mennyországba száll

. De oh!  midőn  már térden  súgta

A szót,  mely gyújt és andalítandalít

,Gyertyája lángralobbantotta

A csipkeszoknya fodrait

egy pillanat es porra eget

min fuggtek,a piros selyem

es atolelve a melybe hulltak

meg azt sem mondta ,jer velem.

abus legeny s a marcipan lany

Kibújt a  kandalló  zugábó

lA zajra egy csöppnyi  gyerek,

Ki,  mert a cukrot el  nem  érte

,Már egy órája  pityereg

korul tekintve mindent ertett

s amig a nagyapo meselt

megette a szerelmres urfit,

s utana a b ajos kedvesset

Bizony ,bizony e kis meseben

csupan az lenne a moral

hogy sokszor kuzdunk a bab eszevel

tervet fozunk s mas vacsoral