Melancholia

 Bús  alkonyától:  árnyát  szeretem

a  valóságot,  amíg  sejtelem,

a  nem  teljesült,  az  epedö  vágyat

 illatcsokjót  a  hervadó  virágnak

éjszínu haját   sápadt  asszonyoknak,

szemeket, mik  könny nélkul  zokognak.

A   bánatos  dalt,  a  mélán  kesergőt

a halált  váró  novemberi erdőt

  utolso lángjat kialvóo nagy tuznek

  temetők csendjett,  a  szomorúfüzet

s   ha  lépett,  ázott felhőrongy alatt 

 haldokló  hősként  elbukik  a nap.