Beethoven dala a szívnek

 A kávéházban ültem és néztem

Sűrűre füstölték a levegőt,

cigarettával és szivarral

Valahogy éreztem fáradt volt a vérem,

mint várandós, ijedt asszonyé,

kit lázban ért a hajnal.

 

Hangosan lármáztak az asztalok körűl

mindenfelé. Politika, kártya és asszony

új őszi ruhák és cselédek.

Hallottam, hogy a szomszédnő minek örül,

hogy Párizsban az élet szörnyen drága,

hanem a lányok istenemre szépek.

 

 

Egy sarokban hegedűs játszott

mámoros bécsi kispolgár zénét .Banálist.

Részegen merészet.

 

 

Az idő lassan mellettem megállott

,felzendűlt bennem száz mellódia,

mit elvitték, vagy temettek az évek.

 

Beethoven zenélt. A hangok komor

próféciát dörögtek.Zokogott a vágtató vihar

mint fehér, dermedt márványszobor

komoran várt varázstalant az élet 

hangok minden póruson a testbe jöttek.

Szégyellve bújtak, a süket fülek

fölös szerszám,mint napernyő este,

A nagy mindenség egyszerűvé nyílott

mint víziós barát előtt az ég.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 v