Decrescendo

 Több éve volt,víg nap vitt feléje

őszes haját szél bontogatta durván,

szemében kék lángú csoda tüzelt, 

a férfiak remek szobra volt a teste.

 

Tavaszkor megint láttam egyszer

folyó mellet halászbot kezében

kitágult szemmel néztem hosszasan

Méhek zajongtak az első virágon.

 

Mindennapos lett egy néhány hete,

beszéltünk.Nézett.Néztem,hallgatott.

Szememnek vérből vált rokona volt,

de szavaimnak idegen maradt,

ha szóltam hozzá,

hangom elszállt az árva végtelenbe

tekintetem pedig megült,pihent nála

A kerteket arannyal öntözte a nap.

 

De ellankadt a pillantásom is,

alig látom,mint szürke ködön át

fáradt árnyékot keringő hó között,

mintha álomból emlékeznék csak rá

behunyt pilláim mögött,el is felejtem rögtön.

Rőt augusztusból komoly hőség csordult.

 

 

 

Ma újra találkoztunk,délután

elmentünk egymás mellett,lassan kétfelé.