jelenések

 Tehozzád visznek vissza újra

a rám boruló néma éjszakák

hozzád a csöndesség köröttem

hozzád a búsongó melódiák.

 

Az árnyad imbolyogva szálldos

hívó szavad minthogy ha hallanám

emésztő tűzben égve-fázva

a sok álmatlan, lázas éjszakán.

 

Pedig tudod, hogy utunk eltért

s mégis kezed nyújtod , édes felém

a homlokom megsimogatva,

álomlátások gyötrő éjjelén.

 

S megint csöndesség lesz köröttem,

szomorúságos bántó némaság,

és lassan-lassan itt hagy minden,

szerelem, ábránd, álom, ifjúság.