Legszentebb csend

 Csak egy szürke szó vihetné a hirt neked:

szeretlek.Talán megértenéd mi van benne,

hiszen egy egész mindenséget jelentesz

áradva szólok hát veled, úgy beszélek, 

 miként a romantikus  szerelmesek.

 

Egyszer futólag említettem:több vagy te minden

hírnél s ha eltűnnél, bennem a világ halna meg,

először érzem áldottnak a keserves, csúf életet

tudjad az érdem ezért csak a tiéd lehetne

csak Isten álmodhat ilyent a földre.

 

A rajongás s a csoda szobraként őrizlek,

mit adhatnék neked ,akinek otthona szép,

manapság rosszul megy a pucér életem

nem én vagyok, a világ különös esete,

de nélküled az élet semmit sem érne.

 

Szívem máglyatüze mégis gyufában gyullad,

úgy akartalak volna nézni téged, ártatlan szíved

 zengő harangját verjem , hogy hízelgő szavamra

eltűnjőn, bennem a világ s az Isten halna meg.

 

Kigyúlt napraforgó szemed reám vesse tekintetét

s lennék patak rád locsoljam tüzes nyári hevem,

akartam volna lenni jó puha kenyered

hogy naponként törj belőlem egy egy szeletet.

 

Es most mégis idebenn, idebenn, 

csupa árnyék csupa csendesség,

 

ma még a szürke szó viszi neked a hírt; 

szeretlek, holnap már úgyis temető a szivem

s te vagy benne a legszentebb csend.