Mért lett a bú hozzám ily járatos?.
tudom már: nem virágos kert az élet
s lábam sosem selyem füvet tapos,
csak tüske-fedte puszta messzeséget.
Gyerek maradtam, megvert csúf gyerek
a sors vezetget éveimnek utján
jönnek napok, emlékbús estelek
halk üdvözléssel máris messze futván.
És annyi gyászoló játék hívogat
fulladva űzök lepkeálmokat
tüske vár, hogy rőt sebet szakasszon,
bűn nélkül is büntetve jőn az ember
Utamba áll és lesve minden este
aranyhajat hurkol sorvadt szivemre
Megjegyzések