Mikor gyermek voltam

 Emlékszem,  mikor  még  gyermek  voltam,

porból  emeltem  csodás  palotat

.hercegnonek véltem  magam,  ma már tudom :

koldus  csiszolta  minden  ablakát,

koldus  emelte  minden  falát.

Elékszem ,  midőn  írni  tanultam

és  először  irlam  le  a nevem 

,tudósnak véltem  magam. ma   már értem,

hogy  örökre  fátyol  fedi  szemem,

nem  segilhel  soha  semmi sem.

S lékszem  tovább,  az  idő  haladt

,virágok  közi  egy    ferfi  ramnevetett.

asszony   vagy,  gondoltam,  ma  már  ludom 

forrongó  lelkem  álmot  keresett,

színes  délibábot  kergetett.

Viharok  jöttek  és  úgy  éreztem

győzöm  s  enyém  lesz  az  egész  világ 

a  vihar  leveri  s  minden  vágyam 

meghalt,  mint  dér  ette  őszi  virág

,mint  romot  jelző  füstkarikák.

Már  nem  fáj  az  álom,  mindent  értek

,ha  ferfi  áll  elottem,  csak  nevetem

villám  nem  sebez,  a  zugó  szélben

gőgösen  magasra  tarfom  fejem

de  a  palotát   most  is  keresem.