Őszi harangszó

 Hallottál-e harangot zengni ősszel, milyen vigasztalanul és komor ütemmel szól. Hangjában a világ minden kétsége benne fuldokol. * Az élet sír szavában keserűn a természet, mely drága díszeit mind elvesztette. És e zokogást hegyek, völgyek, tájak visszaverik. * Az ősz temet. Temeti önmagát tűnt pompáját, szépségét, álmait, mindent. És vele zúgnak jajgatón a fák, megrázván csupasz ágaik. * És vele sírnak a halott mezők induló fecskék, a tépett avar,. mint egyre jobban harsogó sikoly árad az égre e vad hangzavar. * S a harangszó átzendül mindenen, uralkodón e hangkáosz felett Ő mondja a végső búcsúztatót. Temetkezik maga, s temet, temet. * Ki állsz az őszben, némán, hangtalan bús, balga szív, dobbanj te is velük, Csúf lett az élet, fájó, keserű. De Te a legfájóbb, legkeserűbb.