Mindig belőled indulok
s mindegyre megtérek feléd,
van-e, s ha van, ki rejti a
vonat sínek görbületét?
Hova mindig megérkezem,
ahova mozdony tudva von,
bús sínjeim mentén te vagy
egyetlen pályaudvarom.
S szádon, e nyitott peronon
már izgatottan vár a csókod
a peron bolthajtásait simítom
de fogak tartják: az oszlopot..
S hiába tűnsz mögöttem el,
midőn zihálok már, megint
elém kerülsz peron mentén
rejtelmes törvények szerint.
Elém kerülsz, de, jaj, mi lesz
ha egyszer majd fáj a gondolat!
tilosra állítod csillogó szemeddel
a vas foggal tartott szemaforodat.
Megjegyzések