Egyedul

Kisváros  uccáin  naphosszat

kódorogni  így,  céltalan

,mint  én,  mi  lehet  ennél  rosszabb ?

Be  jó  is,  kinek  célja  van!

Mi  lehet  kegyetlenebb,  kínzóbb

mint  így  járni,  bénán,  vakon

S  keresni  egy  arcot,  mi  nincs  ott,

a  háztetőn,  a  falakon ?

Két  csillogó  szemet  kutatni

,mi  nincs  sehol,  a  messziben

Csak  lenne,  kinek  megmutatni

tudnám  egyszer  véres  szivem !

Csak  lenne,  kinek  eldaloljam

az  álmaim,  a  terveim !

Életem  mért  kell  könnybe  fojtsam

es mindent a fogasra akasszam

Miért?  Miért?  0,  senki  sincsen

,ki  meghallgassa  a  szavam ?

Zörgetek  százezer  kilincsen

és  minden  ajtó  zárva  v a n

 !És  kószálom  a  siket  uccák

kígyózó,  mély  végtelenét.

S  az  égre  sikoltom :

  Hazugság,hogy  szép  az  ifjúság,  a  lé t

!Hazugság!  Hisz  megfojt  gz  élet,

sara,  szennye  szivemre  foly

.S  hiába,  nincs  is  mit  reméljek

;nincs  cél,  kiút  sehol,  sehol!