A percek, mint gyors, fürge verebek szállnak messze, fáradt fejem felett Repülnek sietve, mind egymás után S én nézek utánuk némán, sután. Mit is tehetnék ? És mit is tegyek hogy megállíthassam a perceket e tűnő, sebes, szálló sereget feltartani, ó, mivel is lehet? Az Idő nem vár. Nem áll meg soha könyörtelen. Nem lankad ostora, egy pillanatig sem tart pihenőt, űzve a perceket maga előtt. Mint durva hajcsár úgy kergeti őket mindegy az : kinek a percei velem is így tesz. Hajtja perceim mit bánja, hogy nézem leverve. Kergeti, mint vert, hajszolt sereget néha visszanéz. S érzem kinevet.
A szívem sikoltani szeretne. Kitörni valami bánatos öröm dallamban, halk zenés áhítatban. Néha rohanni szeretnék, máskor megállni valahol mélán csendesen Repülni hullámzó habokon vagy engedni hogy halkan, kezedbe vegyed a kezem, és simogasd a szemem mely csak téged ismer téged szeret még most is, mikor nem vagy senkié sem és vérzik a szívem.
Mellettem az élet elsiethet csak még egy kívánság teljesedjék szállhassak el mint az őszi felleg. Köd előttem s utánam árnyék ha a földi formát ledobtam szálljak arra,hol a legszebb láng ég. Naprendszerek és kóméták utján zuhanhassak hullócsillagokkal míg az éter tisztasága fúj rám. Aki szennyes gondokkal vesződtem megtisztulok minden égi máglyán s pára ,bárányfelleg lesz belőlem. Nadir alattam,Zenith felettem s tengereknek tükrén,némán nézem merre menjek,ha már eddig jöttem? Homokba fulladt szép oázisok esőt epednek ,amerre szállok de én maradok föd ,homály ,titok. Mert én bárányfellegként kerengek s égi utam kincseit cipelve hazaszállok,hol mar elfeledtek. Egyszer csak tavaszt ver az év szíve s de szép lesz akkor anyámnak kertjén májusi záporként hullani le.
Megjegyzések