Lantom és én

 Úgy  néha-néha,  tavaszi  időn

Estefelé  midőn  az  alkony  int

Előveszek  egy  régi   mandolint.

Porlepte  hurjat halkan pengetem

Az  éjszakába  lopva  így  török  be,

Hogy  ott  maradjak  némán,  mindörökre

.És  nem  jön  senki,  senki  el  velem

Az  örök-éljes  föld  úgy  döng  alattam

 ,Tavaszi  éjre  egyedül  m aradtam 

A  csillagerdő  csöndes  m int  a  sír  

Az  éjszakában  csak  a  mandolin  peng

,S  valaki  halkan,fájón  zokog  itt  lent.