Mikor az éjfel látogat

 Az  éjfél  halkan  kopogtat  be  hozzám

Es  minden  éjjel fenn virrasztva  lel

Hozzám  simul. Régi,  meghitt  barátom,

S  forró  keze  anyásán  átölel,

Szemembe  néz  és  látja  e  tükörben

A  lelkem  sok-sok  vérező  sebét

S  én  elmesélem  minden  éjjel  újra

Bús  életemnek  bús  történetét

S  az  éjfél  halkan  fölibém  hajolva

Muzsikás  csönddel  lágyan  betemet

S míg  szendereg  hunyt  szememben  az  élet

Úgy  elringatja  fájó  lelkemet.

Visz  a  meséknek  csillagos  honába,

Hol  Posszeidon két  csókos  ajka  vár

S  csapong  a  lelkem  boldog  mámorában

Mint  napsütésben  ujjongó  madár.

Míg jő  a  reggel.  — Aztán  újra  gyászos

Kínzó  robotja  kezdődik  a  napnak,

S  a  lecsitult  keservek  új  erővel

Megtépett,  fájó  telkemre  szakadnak