Pogány lány

sohse fogott rajta szerelmes ének

Ferfiak szemébe sohase nézett

Ölelésben, csókban sohse volt része 

szelidek lanya volt volt, szuzek,szuze.

 

.

Szilajon lobogó turáni Vére

akkor mulatott csak igaz kedvére,

Vad tusán ha több Volt 

a varazsnal a varazs holt.

Valami szende picike,de nagyon,

pogány leanyr volt,

Egyszer, Véres harcból érkeztek épen,

 Magyarok urához köVetségben

 Messze görögöktől bölcsek jöttek,

Gsupa roskadt ferfir; hajlottak, Vének

 

.Ám mint liliomszál tölgyerdők alján,

Volt Velük egy karcsú, tüzszemű leány

,Erőtlen szülőjét kisérte, Védte.

 A magyar leventék versengtek érte.

Sorra tüzelték mind szerelmes bókkal

,Sorra kínálták mind mézédes csókkal,

 Hűséget, örököst igért Valahány 

Mint a fehér márvány, hideg volt a lány.

Induláskor aztán szemébe nézett

akin még nem fogott semmi igézet,

Kihez a többiek szólni se mernek

Annak a zordon, nagy, pogány embernek

 Valahogy olyan Volt az a pillanat

Mint a tűz a Vízzel ha egybeszakad,

Ha nap olVad össze nagy éjszakával

,És hajnal suhan a Világon által

a görög követség régen messze jár

,Rég mögöttük Van már a magyar határ;

S lenn útjuk porában féleszelősön

 Zokog, mint a gyermek, szerelmes ősöm.