Sírok meg nevetek

 Bokrostól jött a nyomorúság 

most bokrosan sarjad a rózsa

lelkem is a nagy természet csodája,

néha sír vagy épp nevet talán

de sohse tehet róla! 

 

S most, hogy meleg szájamba harapok,

mert a neved kikívánkozik rajta,

s mert szememben megtapadt alakod

s az arcomba nyugtalan vérem hajtja

felmosolygok, mint a tavaszi föld,

Didergések után ki hitte volna?

Ez megint a végtelenekből jött,

sugarak sodrán zuhatagokban folyva

 

 

És mosolygok, mint a tavaszi föld 

s most valahol tán mosolyogsz Te is 

ez megint a végtelenekből jött

most valahol mosolyog Isten is 

orvendve,hogy ,adhatott valamit.