Szólt a szív

 Emlékszel,  mennyi  édes  óra

 Hány  édes  pillanat

 Emléke  köszönt  engem  meg  téged 

E  rezgő  lomb  alatt?

Ajakunk  nem  szólt,  csak  egybeforrott,

S  összedobbant  szívünk

S  bár  sötét  volt,  egész  sugárözön

 Ragyogott  körülünk

S  mégis  a  kétely  sötét  árnya

 Kinozza  szivedet,

S  még  egyre  az  a  kérdés  já rja

 : „Szeretsz-e  engemet?

Oh  tudd  meg,  hogy  e  három  szócska

 Ha  ajkadon  lebeg,

Úgy  érzem,  hogy  a  pokol  kínja

 Égeti  lelkemet.

Oh,  hallanád  csak  e  zaklatott  szív

 Hangtalan  beszédét,

Elhinnéd,  tudom,  hogy  szeretlek

   S többet  nem  kérdenéd!